HTML

Holnapi Újság

Hírek, amiket holnap, holnapután és ezer év múlva fogunk olvasni. Vagy akkor is. Ha írna nekünk, ide tegye: holnapiujsag@gmail.com

Rajongj!

Érdekes linkek

Ezek is

Friss topikok

2009.09.10. 10:25 holnapi újság

2053: Sztrájkfenyegetés a vasútnál

Címkék: máv sztrájk vasút 2053

Nyolc nagy vasutas érdekvédelmi szervezet közös sztrájkbizottságot alapított tegnap. A Mozdonyvezetők Szakszervezete (MOSZ), a Vautas Dolgozók Szabad Szakszervezete (VDSZSZ), a Vasutasok Szakszervezete (VSZ), a Vasutasok Szabad és Demokratikus Szakszervezete (VSZDSZ), a Demokratikus és Szabad Vasutas Szakszervezet (DSZVSZ), a Krampácsolók, Büfékocsisok és Jegyvizsgálók Szakszervezete (KVJSZ), a Kordonoknál Ácsorgó Sárgamellényesek Szakszervezete (KÁSSZ), valamint az Elővárosi, Légpárnás és IC-szolgáltatók Társulása (ELIT) közös vasútmentő közleményt is kiadott, miután a napokban több helyen is felbukkantak a kormányzat közlekedési reformjára vonatkozó elképzelések. Ezekben a vasúti hálózat majdnem 1900 kilométeres megkurtítása – ezen belül a napi 10 utasnál vagy az adott viszonylaton naponta dolgozó vasutasoknál kevesebb embert szállító vonalak bezárása –, a mágnesvasúti projekt újbóli elhalasztása szerepel, továbbá az, hogy 5-8 százalékkal csökkentenék a MÁV-csoport csaknem harmincezer fős létszámát. Mindezzel együtt a vasút idei 49,68 kvadrillió forintos állami, megyei és régiós támogatását csaknem negyedével, 11,17 kvadrillió forinttal csökkentenék.

13 komment

2009.09.04. 08:39 holnapi újság

2031: Átfogó szülésszabványosításra készül az EU

Címkék: szabvány európai unió 2031

Aggasztónak tartják az Európai Bizottság szakbürokratái, hogy az európai államokban kiszámíthatatlanul, nagy ingadozásokkal alakulnak egy adott éven belül a születésnapok. Vannak olyan időszakok, amikor hagyományosan több gyerek születik, míg más időszakokban, például a karácsonyi ünnepek idején, vagy a nőgyógyászok éves rendes, délszaki szigeteken vagy a skandináv riviérán rendezett vándorgyűléseinek idején elenyésző mennyiségű csecsemő lát napvilágot. Ez komoly terhelésingadozást jelent számos, a születésekhez kapcsolódó ágazatban, és az Eurostat másfél évig tartó kutatási programjának adatai szerint összességében 0,7-1,1 százalékkal veti vissza az európai GDP-t. Ezért Brüsszel összeurópai szülésszabványosítási tervet dolgozott ki: évekre, ezen belül napokra és országokra – a tervezet alternatív javaslata szerint régiókra – bontanák le az engedélyezett maximális és minimális szülésszámot, így segítve a szülészetek, nőgyógyászatok, majd később a bölcsődék, óvodák és iskolák kapacitásának tervezhetőségét – olvasható a dokumentumban.

17 komment

2009.09.02. 08:21 holnapi újság

2036: Idén a lengepenge vébén indul Talmácsi Gábor

Címkék: sport extrém sport talmácsi gábor motorsport 2036 overdose stefano favaro piero pini

Szédületes lehetőségek előtt állunk, ebben az évben végre kimagaslót alkothat Gábor, csodálatos szakmai körülményeket biztosít neki új csapata ebben az érdekfeszítően izgalmas, adrenalinban gazdag sportágban – ezekkel a szavakkal kezdte mai online sajtótájékoztatóját Talmácsi Gábor menedzsere, Stefano Favaro (aki kérdésünkre nem kommentálta azt az értesülésünket, miszerint tárgyal Overdose-zal a magyar csodaló menedzselésének átvételéről is). Favaro a 34,50 eurós részvételi díjért meghallgatható tájékoztatón bejelentette, hogy Talmácsi ebben a szezonban a néhány éves múltra visszatekintő, főként a fiatalok körében népszerű, ám véres jellege miatt sokat kritizált lengepenge világbajnokságon méretteti meg magát. Gábor a részben magyar érdekeltségű, az egykor a szentesi vízilabdacsapatot üzemeltető cégből multinacionális sportvállalkozássá kinőtt Bodrogi Bau Offshore Info SZVK Team versenyzője lesz.

80 komment

2009.08.27. 08:37 holnapi újság

2048: Hamarosan kezdődhet a Puskás Stadion felújítása

Címkék: sport kormány futball olimpia felújítás overdose 2048 puskás stadion

A közeljövőben kiírják a tervpályázatot a Puskás Ferenc Stadion és Sportlétesítményei felújítására – jelentette be tegnap Gyenesei G. Lee Anna egészségügyi és sportminiszter. A kormány azt tervezi, hogy a stílusában és épülettechnikai megoldásaiban is korszerű, a XXI., de talán már a XXII. századi követelményeknek is megfelelő épületegyüttes készülhet el a csaknem harminchektáros területen. A stadionépítés, amelyet részben magántőkéből finanszíroznának, a kormány jelenlegi tervei szerint 2053-ra, az egykor volt Népstadion átadásának centenáriumára fejeződhet be, és ha minden jól megy, már itt rendezhetik a 2054-es világbajnokságra jó esélyekkel készülő magyar válogatott selejtezőit (csapatunkat várhatóan a negyedik kalapba sorsolják, így a hatcsapatos csoportban a szakmai elvárások szerint megcsíphetjük a pótselejtezőt érő 3. helyet, amin a kilencedik ázsiai vagy a hetedik CONCACAF-csapat ellen kivívhatjuk a részvételt a 64 csapatos vébédöntőben).

12 komment · 1 trackback

2009.08.25. 08:39 holnapi újság

2029: Betiltják a zajokat Magyarországon

Címkék: politika bkv fesztivál törvény csend zaj overdose gerendai károly jogalkotás 2029

Elfogadta az általános csend- és rendvédelmi, zajártalom-megelőzési, valamint utcatisztántartási törvényt a tegnap késő éjszakai órákban tartott szavazáson a nemzetgyűlés. Az új jogszabály célja a késő esti, a kora reggeli, a délelőtti és a délutáni oktalan vagy nem a teljes nemzeti együttélési lakóközösség által elfogadható okokkal kibocsátott zajok, zörejek, pisszenések, nyekkenések, reccsenések, puffanások és csattanások megszüntetése. A csendtörvény lényegében betiltja a zajokat Magyarországon, és hangos tevékenységet csak néhány megkülönböztetett területen, az archaikus hangzású, úgynevezett türelmi zónában engedélyez.

60 komment

2009.08.24. 08:54 holnapi újság

2041: Szlovákia kitiltaná a magyarokat Európából

Címkék: magyarország szlovákia jan slota vladimir meciar robert fico 2041 szlovák magyar konfliktus

Magyarországnak az Európai Unióból való kizárását, egyszersmind az ország és valamennyi magát magyarnak valló magyarországi lakos Európából való kitiltását kezdeményezi Szlovákia - jelentette be Jan Slotá szlovák miniszterelnök a Robert Fico államfővel és Vladimir Meciar nemzetpolitikai miniszterrel közös sajtótájékoztatóján. A hivatalos szlovák álláspont szerint erre a lépésre azért van szükség, mert Magyarország, noha több mint ezer éve lett volna rá, nem bizonyította, hogy képes békében élni szomszédaival, elfogadva, hogy azok kisebbségi politikája belügy, sem azt, hogy képes megvédeni a területén élő kisebbségeket a többségi társadalom attrocitásaival szemben. A magyar kormány a szlovák lépést felháborítónak tartja, és most már tényleg határozott ellenlépést ígér. Brüsszeli illetékesek még nem nyilatkoztak a szlovák megkeresésről, mondván, hivatalosan nem kapták meg a szlovák kormány beadványát.

45 komment · 3 trackback

2009.08.19. 09:14 holnapi újság

2017: Idén most már aztán tényleg nagyon nem biztos, hogy lesz-e kapolcsi fesztivál

Címkék: kultúra fesztivál kapolcs 2017 márta istván művészetek völgy

Kész, vége, befejeztem – ezekkel a szavakkal kezdte Márta István, a galambősz halántéka ellenére is örökifjú, energikus művész és művészetszervező ember a tegnapi sajtótájékoztatót. "A közép-bakonyi térség kulturális életét a nyolcvanas évek vége óta minden évben fáradságos munkával lendítem fel szinte önnön kezeimmel, elenyésző állami, költségvetési támogatással, és ezt most már nem bírom tovább csinálni" – mondta Márta, aki néhány éve kiszállt a fesztivál szervezéséből, majd nemrégiben, ahogy fogalmazott, "ifjonti lendülettel" vetette magát munkába.

1 komment

2009.08.17. 08:58 holnapi újság

2030: Most már tényleg jön a gazdaságélénkítés

Címkék: gazdaság kormány adó vállalkozások 2030 gazdaságélénkítés

A gazdasági növekedés felgyorsítása a hétfőn hivatalba lépett új nemzetkormány legfontosabb feladata. Ennek érdekében átfogó gazdaságélénkítési programot hirdetnek meg - jelentette be a kabinet első ülése után Polgár-Magyar Vazul miniszterelnök. A program részletes kidolgozására szakértők részvételével Vállalkozói és Szociális Gazdasági és Társadalmi Szakmai Egyeztető és Döntéselőkészítő Fórumot hoztak létre. A részletes programot várhatóan egy-másfél hónapon belül, de legkésőbb a várhatóan legalább öt évre szóló adótörvény-csomag és az egyszerűség kedvéért nyomban a teljes parlamenti ciklusra megalkotott, négyéves költségvetési törvény elfogadásáig kidolgozzák.

20 komment

2009.08.14. 08:43 holnapi újság

2043: Lábadozik, és nem készül plasztikáztatásra Overdose

Címkék: sport friderikusz sándor overdose michael schumacher stefano favaro puskás stadion 2043 lósport piero pini

Lassan újra kiváló formába lendül, szépen lábadozik az idült patairhagyulladásából, és a hideg víz mellé váratlanul zabot reggelizett tegnap Overdose, a 38 éves kora ellenére szenzációs formában lévő magyar csodaló. Az idomárok és a világban élő magyarság százezreinek, vagy inkább millióinak méltán népszerű Dóziját második hete kezeli a kiváló orvoscsapat a lourdes-i kegyhelyen, miután korábban sem a Karlovy Varyban eltöltött hetek, sem a szovátai, sem a pöstyénfürdői kúra nem volt rá kedvező hatással. Az Overdose Racing Team vezérkara, a magyar sportéletben jól ismert és rutinos Piero Pini-Stefano Favaro menedzserpáros közleménye szerint Overdose még idén elindulhat akár az ascoti, akár az epsomi derbyn, de legkésőbb a Budapest-Európa-Vizesfás TV szilveszteri lóversenyén mindenképpen rajthoz áll.

15 komment · 1 trackback

2009.08.12. 09:29 holnapi újság

2139: Megfejtették a BKV-rejtélyt

Címkék: budapest politika közlekedés gazdaság bkv 2139

Több évig folyó kutatást követően merész, és sokakat minden bizonnyal megdöbbentő állítást tett közzé az Összmagyar Nemzeti Akadémia Grétsy László Nyelvápoló Intézetének nyelvtörténeti munkacsoportja. Archív dokumentumokban, egyebek mellett még a XX. század végén, XXI. század elején létezett úgynevezett papírból készült újságokban folytatott vizsgálataik során arra jutottak, hogy a rejtélyes eredetű, sem indoeurópai, sem uráli, sem altáji nyelvcsaládba nem tartozó, de a 2060-as évek negyedik infokommunikációs nyelvújításakor már létező elbékávézni kifejezés valóban egy betűszóból származik, ahogy az a város legendákban él. A betűszó jelentése azonban a ma leggyakrabban emlegetett Barátok Közösen Vagyonosodnak vagy a Botrányok Közt Vergődő szóösszetétel helyett a Budapesti Közlekedési Vállalatot jelentette.

38 komment

2009.08.10. 08:57 holnapi újság

2034: Idén talán nyereséges lesz a Sziget

Címkék: kultúra fesztivál sziget gerendai károly 2034

Nyereséges lehet az idei Sziget fesztivál – mondta a közép-európai fesztiválszervezés legendája, az operatív munkától évek óta visszavonulását tervező, ám az időről időre felmerülő válságok kezelése miatt máig aktív Gerendai Károly. Pontos számokat azonban nem közölt, mondván, az erre az évre kitalált új programszerkezet, valamint az ahhoz kapcsolódó új jegy- és értékesítési struktúra, az új helyszín, a kiszámíthatatlanul ingadozó forint-euró, forint-rubel és forint-jüan árfolyam, továbbá a főváros felett a rendezvény kezdete előtti két hétben átvonult három tornádó még fel nem mért kárai miatt hiba lenne a pontosság illúziójába ringatni magunkat.

14 komment · 4 trackback

2009.08.07. 14:21 holnapi újság

2107: Elfogytak a magyar falvak

Címkék: politika város falu 2107 urbanizáció

Fergetes ünnepségsorozat vette kezdetét tegnap este egyidejűleg a borsodi Tornakápolnán, a békési Újszalontán, a baranyai Okorvölgyön, valamint az őrségi Farkasfán, miután a Nép Legalázatosabb Főkegyelmessége, Bencefia B. Brendon a 2107. Évi Második Legfőbb Kinyilatkoztatásában közzétette, hogy Minden Magyarok Legdemokratikusabb Nemzeti Államának ezt az utolsó négy, városi rangot eddig nem viselő települését is várossá nyilvánítja. A négy új város, amelyben összesen 372-en laknak, tűzijátékokkal, egész éjszakás lézershow-szimulációkkal, és persze az igaz magyar mulatságokon elengedhetetlen disznótoros-pálinkás-cigányzenés-késelős fesztivállal ünnepelte a várossá nyilvánítást. Az ünnepségek mind a négy helyszínét felkereste légpárnakopterén maga a Főkegyelmesség is, aki koronázási ékszerek másolatait, aranyfüsttel szórt nemzeti lobogót és városalmát adott át az újdonsült városvezetőknek, majd üveggyöngyöt szórt az ünneplők közé, és továbblibbent a bezenyei kaszinóvárosban tartott állami ünnepségre.

13 komment · 1 trackback

2009.08.05. 09:01 holnapi újság

2037: Újabb ötven galaktikust igazolt a Real

Címkék: juventus liverpool futball real madrid manchester united as roma bayern münchen arsenal ac milan internazionale 2037 florentino perez

Folytatódik a Real Madrid nyári nagybevásárlása. A hajlott kora ellenére tetterős Florentino Perez elnök, aki immáron nyolcadik alkalommal került vissza a futballvilág talán legnagyobb presztízsű és múltú, de az elmúlt években a nagy elődökhöz méltatlan teljesítményt nyújtó klubjának az élére, ismét azzal kecsegteti a szurkolókat, hogy véget vet a blankók közelmúltban tapasztalt vesszőfutásának, és ehhez, pénztárcát nem kímélve, igazi nagyágyúkat vásárol. A pénzszórás már az átigazolási szezon első napján megkezdődött, amikor a madridiak felvásárolták – a galambősz Wenger mester kivételével – az elmúlt években viharos pénzügyi helyzetbe sodródott komplett Arsenalt az ékszerdoboz szépségű Emirates Stadionnal együtt (a pénzből a londoniak kifizetik a bebukott ingatlanfejlesztésük adósságát, a maradékból pedig várhatóan tehetséges 11-13 éves afrikai, svájci, orosz és francia játékosokat igazolnak).

59 komment

2009.08.04. 16:48 holnapi újság

2048: Nyolcvankilencedszer sem sikerült tévéelnököt választani

Címkék: média mtv friderikusz sándor baló györgy szili katalin usztics mátyás overdose fásy ádám 2048 tévéelnök bethlen jános tilinger attila csutorás gergely

Hiába voltak biztatóak az előzmények, a Magyar Nemzeti Közszolgálati, Sport- és Ismétlésügyi Televíziónak ezúttal sem lett elnöke. A társaságot továbbra is, immár negyven éve az idős, és a hosszas bizonytalanságba saját szavai szerint is belefáradt Medveczky Balázs alelnök irányítja. Az elnökválasztási procedúra ezúttal az ötkörös döntési fázis utolsó körében bukott el: a szórakoztatóipar nagy öregjét, az utolsó, tömegeket megmozgató magyar sztárt, a szakmai és politikusi körökben is esélyesnek tartott Overdose-t a Társadalom Minden Csoportját Képviselő Össznépi Nagybizottságnak csupán egyetlen tagja utasította el, ám ez elég volt, hogy a 99 tagú Kuratórium, amelynek egyhangú döntést kellene hoznia, ismét eredménytelennek nyilvánítsa a pályázatot. Sorozatban ez volt a nyolcvankilencedik elnökválasztási kísérlet.

7 komment

2009.07.31. 20:26 holnapi újság

2019: Az új olimpiai stadionban lehet a Madonna-koncert

Címkék: zene kultúra madonna 2019 sztárhírek

A Budapestre tervezett Madonna-koncert tizedik évfordulóján biztosra vehető, hogy elhárultak a szervezési akadályok, és biztosított a világsztár magyarországi fellépése – jelentették be a koncert szervezői tegnap. A ma már 61 éves világsztár, aki a napokban jelentette megújabb, minden eddiginél erotikusabb felhangokkal fűszerezett videóklip-albumát, várhatóan tömegeket vonz az őszre elkészülő Olimpiai Stadionba. Bár szexuális kisugárzása némiképp már megkopott, mozgása még mindig a régi, sokkal pörgősebb és dinamikusabb, mint az előtáncosának állítólag felkért Medveczky Ilonáé.

64 komment

2009.07.30. 11:14 holnapi újság

2057: Ismétlésekkel ünnepel a százéves MTV

Címkék: média mtv friderikusz sándor geszti péter televízió gyárfás tamás 2057 bényi ildikó

A közszolgálati magyar televízió fennállásának századik évfordulóját nagyszabású ünnepségsorozattal kívánja emlékezetessé tenni – jelentette be a csaknem ötven éve meg nem választott elnök hiányában a televíziót vezető háromtagú Politikai Bizottsági Kuratórium elnöke. Benceffy-Magyar Simon azt mondta, hogy a következő egy évre ennek jegyében alakították ki a műsorstruktúrát is. Így az aktuális műsoraik mellett az eddiginél is nagyobb teret szentelnek az elmúlt száz évben készült értékálló, időtálló műsorok folytatásának, illetve ismétlésének. Azt mondta, ez a megoldás szervesen illeszkedik a száz éve rendezetlen névhasználatú televízió eddigi műsorpolitikájába, és cáfolta, hogy a régi dvd- és videókazetták leporolása a televízió költségvetésének drasztikus, több mint 20 kvadrillió forintos megkurtításával függ össze (amire, mint ismeretes, elengedhetetlen szükség van a rubma 2061-re tervezett bevezetéséhez).

11 komment

2009.07.29. 08:38 holnapi újság

2010: Draskovics újabb terrorista videót mutatott be

Címkék: politika videó terror 2010 draskovics tibor

A szélsőjobboldali eszmerendszerű, de a jobboldali politikai erők hallgatólagos támogatását élvező Magyarok Nyilai, a Hátraféle Vágtában Is Veszélyesek Bandája és a Nyereg Alatt Kommunistát Puhítók Gárdája terrorcselekményekre készült, és ezt újabb videófelvétel is bizonyítja – jelentette be sajtótájékoztatóján Draskovics Tibor rendészeti és büntetésügyi miniszter tegnap. A miniszter kijelentései bizonyításaként be is mutatott egy rossz minőségű 27 másodperces felvételt, mondván: azt a házi készítésű videót a terrorszervezet egyik tagjának számítógépén találták a nemzeti nyomozó hatóság nagy szaktudású, Amigákon és Commodore 64-es gépeken nevelkedett Kovács Kálmán- és Kóka János-díjas szakértői.

67 komment

2009.07.28. 09:06 holnapi újság

2038: Fantasztikus! Claudia és Gesztesi között még bármi lehet

Címkék: média bulvár liptai claudia gesztesi károly 2038 sztárhírek

Ismét forr a levegő az elmúlt évtizedek zűrös sztárpárja körül! Elválnak? Újra összeköltöznek? Egy hetedik házassággal is megerősítik kapcsolatukat? A szakmában pletykálnak, a nézők találgatnak. a páros köszöni, jól megvan - hol egymással, hol egymás nélkül. A harmincéves se veled, se nélküled történet újabb elképesztő fordulatokat vett.

14 komment

2009.07.27. 11:43 holnapi újság

2016: Vizesárkot ásott a város köré a fóti polgármester

Címkék: politika fót mádly zsolt 2016 fábri béla

Kiújult Mádly Zsolt polgármester és a fóti képviselő-testület immár hét éve folyó háborúskodása. A város vezetője tegnap, miután szögesdróttal, hevederlánccal és TUTO márkájú lakatokkal körülkerítette a települést, vizesárkot is ásott a város határában. Politikai ellenfelei szerint Mádly célja ezzel az volt, hogy teljesen kirekessze Fótról a vele szembenállókat. A polgármester ugyanis az árokásást megelőzően a képviselőket zártkörű egyeztetésre hívta a szomszédos Mogyoródon lévő Pipa csárdába, és távollétüket kihasználva zárta ki őket a városból. A város nélkül maradt politikusok a köztársasági elnökhöz, egy lakatoshoz és néhány kubikushoz fordultak, valamint bejelentették: a következő képviselő-testületi ülést, amelyen ismét fegyelmi vizsgálatot indítanak Mádly ellen, a Duna jegén tartják meg. A helyzet eszkalálódását és a válság várható elhúzódását jelzi, hogy a vizesárkokból kitermelt friss földhányások mellett sátrat vert, és már térfigyelő kameráknak is nyilatkozott Kolláth György, a közismert alkotmányjogász.

32 komment · 1 trackback

2009.07.24. 10:14 holnapi újság

2019: MLSZ: Kemény fellépés a szurkolói erőszak ellen

Címkék: mlsz futball ftc újpest urbányi istván 2019

Elviselhetetlenek azok az erőszakos jelenségek, amik az utóbbi időben a futballpályák lelátóin és a stadionok környékén elharapóztak – ezekkel a kemény szavakkal kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Urbányi István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Urbányi elismerte ugyan, hogy a probléma már több mint egy évtizede jelen van a magyar labdarúgásban, de a keddi ferencvárosi és a szerdai újpesti kupameccs után nem lehet elmenni szó nélkül amellett, ami ott történt, már csak azért sem, mert a szlovák és a román külügyminisztériumba bekérették hazánk bukaresti és pozsonyi nagyköveteit. A rendőrség első becslései szerint a két mérkőzés, illetve azt követő utcai harcok nagyjából 350-400 millió forintos kárt okoztak, 236 embert ápolnak kórházban, hármuk állapota válságos.

26 komment

süti beállítások módosítása