Véget érhet a magyar nyugdíjasok gyöngyélete a francia Riviérán: Saint-Tropez és Nizza lakosai után most már az egyébként toleránsnak számító Monacóban is egyre többen tiltakoznak a magyar szépkorúak viselkedése ellen. "Jó ízlésű ember nehezen viseli el azt a dőzsölést, azt a meggondolatlan költekezést, amit ezek az emberek művelnek. Nézze meg: egy-két harapás után eldobálják a kaviáros szendvicset az utcán, részegen a tengerparti homokba öntik a kicsit is langyosnak tartott bordói borainkat és nincs este, hogy ne törnének össze autót a parti szerpentineken" – panaszkodott egy nizzai lakos lapunk, a Shot magazin kiküldött tudósítójának.
A magyar nyugdíjasok fényűző életmódja várhatóan téma lesz a francia elnök és a magyar legfőbb jóság – archaikus szóhasználattal miniszterelnök – jövő heti csúcstalálkozóján. Ez már csak azért is indokolt, mert a helyzet kialakulását a magyar politika idézte elő, mondják mértékadó francia politikai körök. Emlékeztetnek arra: a 2010-es években elkezdett magyarországi nyugdíjforradalom hatására jutottunk el odáig, hogy az utóbbi csaknem húsz évben a magyar nyugdíjak átlagértéke – vásárlóerő-paritáson, dollárban, rubelben és német márkában számolva is – folyamatosan nőtt, és mostanra meghaladta a német után a svéd nyugdíjak értékét is. Ma egy átlagos magyar nyugdíjas 40 192 354 forintos havi ellátást kap a magyar nyugdíjalapból, ami a nyugdíjreform kezdetét jelentő 2010-ben nagyjából havi 950 000 forintnak felelt meg.
A magyar nyugdíjasok nagyjából tíz éve jelentek meg tömegesen a jelentősebb európai üdülőhelyeken, ekkor rögzítették az alkotmányban a 15. havi nyugdíjat és azt, hogy legalább az inflációt háromszor meghaladó mértékben növekszik az állami nyugellátás. A nyugdíjasok Hajdúszoboszló után Pöstyénfürdőt és Szovátát vásárolták fel, majd kialakult a világ máig legnagyobb nyugdíjasfalva a horvát Adrián Rijeka és Opatija között. Néhány éve már az olasz Adrián is megjelentek a magyar nyugdíjastelepek – Bibionéban tavaly már magyar polgármestert választottak –, majd két éve telepedtek meg az első kalandvágyó nyugdíjasok a Riviérán. Úgy tűnik, eddig ők költekeznek a leglátványosabban, aminek legszebb példája volt, hogy a tavalyi a Monte Carlói Forma 1-es Nagydíjon a Ferrari hátsó terelőszárnyaira is hirdetést vásároltak "Köszönjük Viktor, köszönjük Gabika" szöveggel.
A nyugdíjasok ezzel utaltak arra, hogy a magyar szépkorúak aranyélete Orbán Viktornak és nyugdíjügyi kormánybiztosának, később szépkorú-ügyi miniszterének, Selmeczi Gabriellának köszönhető (akit a hálás idősek azóta A Zemberek Szépséges és Bölcs Szenátorának hívnak). A nyugdíjreform során felszámolták a magán-nyugdíjpénztári rendszert, majd az önkéntes nyugdíjpénztárakat, megerősítették az állami nyugdíjbiztosítót, kibővítve a tevékenységét szerencsejáték-szervezéssel, alkohol- és fegyverkereskedelemmel. Ez, valamint a Matolcsy György nevével fémjelzett "7 százalékos magyar út" program 2019-re 1,2 millió új munkahelyet teremtett, ami a nyugdíjkasszát az üzleti tevékenységből származó jövedelem mellett számottevő járulékbevétellel is gazdagított. Az örvendetes fejlődésnek vannak ugyanakkor hátulütői is: mióta csaknem 2 millió nyugdíjas élt külföldön, a parlamenti választások sorozatban érvénytelenek az alacsony részvétel miatt.