Fergetes ünnepségsorozat vette kezdetét tegnap este egyidejűleg a borsodi Tornakápolnán, a békési Újszalontán, a baranyai Okorvölgyön, valamint az őrségi Farkasfán, miután a Nép Legalázatosabb Főkegyelmessége, Bencefia B. Brendon a 2107. Évi Második Legfőbb Kinyilatkoztatásában közzétette, hogy Minden Magyarok Legdemokratikusabb Nemzeti Államának ezt az utolsó négy, városi rangot eddig nem viselő települését is várossá nyilvánítja. A négy új város, amelyben összesen 372-en laknak, tűzijátékokkal, egész éjszakás lézershow-szimulációkkal, és persze az igaz magyar mulatságokon elengedhetetlen disznótoros-pálinkás-cigányzenés-késelős fesztivállal ünnepelte a várossá nyilvánítást. Az ünnepségek mind a négy helyszínét felkereste légpárnakopterén maga a Főkegyelmesség is, aki koronázási ékszerek másolatait, aranyfüsttel szórt nemzeti lobogót és városalmát adott át az újdonsült városvezetőknek, majd üveggyöngyöt szórt az ünneplők közé, és továbblibbent a bezenyei kaszinóvárosban tartott állami ünnepségre.
Tornakápolna, Újszalonta, Okorvölgy és Farkasfa várossá avatásával egy kétszáz éves folyamat fejeződött be – erről a Központi Műsorsugárzó és Digitális Múltidéző Holotévé adásában Kesztyűsfőy Orsós-Tóth Bendegúz, a Közösségi Ügyek Tanácsnoka beszélt. Emlékeztetett arra, hogy a mai Bécsi Állam és Csatlakozott Tartományai elődjének számító Ausztriával 1918-ig közös államban élő Magyarországon az 1920-as évekig nagyjából 50 település rendelkezett – jellemzően kulturális, közigazgatási vagy gazdasági szerepe miatt – tradicionális városi ranggal. Az 1920-as években évente néhány település kapott városi rangot, a harmincas években csak egy, a negyvenes-ötvenes években is csak alig több, mint tíz.
A várossá avatási hullám az 1970-es években indult, 1978-ban fordult elő először, hogy több mint öt nagyközség kapott városi rangot; abban az évben kilenc új városban ünnepeltek. A következő nagy hullám az 1980-as évek második felében volt: 1986-ban 12, 1989-ben – egy akkor nagy jelentőségűnek hitt, ám a történelemben ma már kétségesnek tartott politikai fordulat részeként – 41 új városa lett az országnak. Ekkortól kezdve négyévenkénti kivétellel – ennek okát történészeink még vizsgálják – minden esztendőben újabb községek nyerték el a városi címeket, jellemzően hat-nyolc, de már a 2000-es évek elején volt olyan esztendő, amikor több mint húsz.
A városok tömegessé válásának folyamatát ekkortól nagyban elősegítette, hogy megszüntették annak minden kötelező kritériumát: nem volt előírva, legalább hány lakostól lehet valami város, sem az, hogy milyen igazgatási, gazdasági, szociális, védelmi, kulturális, közlekedési feladatokat kell betölteniük. Így már egy-kétezer fős települések is várossá lehettek, úgy is, hogy a naponta áthaladó néhány távolsági buszjáratot leszámítva nem volt közösségi közlekedésük – volt olyan új város, amelynek a vasútállomása a település ténylegesen lakott határától hét kilométerre feküdt –, bölcsődéjük, óvodájuk, középiskolájuk, könyvtáruk, mozijuk, éttermük, szállodájuk, játszóterük, munkahelyük, tornacsarnokuk, uszodájuk.
A lazításnak köszönhetően egyre kevesebb várossá válni vágyó községtől várták el, hogy legyen aszfaltozott úthálózata, sőt, a 2020-as években, az akkori nagy politikai átalakulás idején előfordult, hogy egyetlen év alatt 53 új városa lett az országnak, ám ezek közül 17-ben korábban önálló települési igazgatás sem volt; a helyi ügyeket úgynevezett kistérségi vagy körjegyzői modellben intézték. 2049-ben város lett az első olyan nagyközség, ahol semmilyen iskola nem volt, 2063-ban már egy bolt nélküli falut is várossá avattak az akkori – ma már tudható, elhibázott, felszínes – modernizációs folyamat részeként.
Népünk bölcs Főkegyelmessége végül 2093-ban, Országirányítása 15. Dicsőséges Évében döntött úgy, hogy az addigra városi rangot szerzett 2721 település mellett az akkor még községi besorolásban lévő 119 lakóközösséget is várossá avatja (az országban a várossá avatási hullám kezdetén még több mint 3200 település volt, ezek egy része azonban elnéptelenedett a 2050-es évekre, és a települések számát az sem tudta pótolni, hogy miután egy több mint hétszáz lakásos kőbányai társasház 2071-ben önálló falusi rangot kapott, további több tucat ilyen autonóm faluház jött létre). A várossá avatási folyamat utolsó állomása most ért véget, lapunk információi szerint azonban Bencefia B. Brendon már arra készül, hogy átfogó közigazgatási reformot indítson, amely részeként az igazi nagy jelentőségű körülbelül 40-50 városunk a magyar igazgatásban évezredes hagyománnyal rendelkező, ám 2030 körül megszűnt kategóriába kerüljön át, és megyei rangot kapjon.