Nemzeti Hírügynökség (Nemhír), Vélemény rovat
Örvendezzünk! Örömteli, hogy van az országban egy ember... nem, nem is csak egy ember, hanem az Ember, aki önnön életét, annak minden pillanatát feláldozza, hogy nap mint nap, év mint év rámutasson gyarlóságainkra, hibáinkra, társadalmunk visszásságaira, már-már rákfenéire.
De szerencsére itt van nekünk Ő, nem véletlenül rendelte a történelmi szükségszerűség abba a székbe, ahol immár nyolcadik éve ül, és ahol remélhetőleg még – hála Szentkoronás Nemzeti Alkotmányunk huszonhetedik kiegészítésének – hosszú évtizedekig ülhet. Igen, Schmitt Pálról beszélünk. Igen, róla, akit most már méltán írhatunk nagybetűvel az Emberek Emberének. Aki az elmúlt években szűnni nem akaró lelkesedéssel dolgozott és élt azért, hogy rámutasson, milyen súlyos problémákat kell megoldania az országnak.
Emlékeznek még 2010 forradalmi évére, annak minden apró mozzanatára? Talán nem, mert az emlékezet néha esendő, és gyakran megcsalja még a jógondolkodásban edzett agyat is. Akkor kezdődött a nemzeti összefogás konzultatív alkotmányozása, amit maga Schmitt Pál Elnök Úr is megtisztelt alkotó ötleteivel. Két emlékezetes dolgot javasolt, a magyar nyelv és helyesírás, valamint az erdők védelmét.
Hogy előbbi fontosságát bemutassa, egészen különös, az úgynevezett gerillamarketing elemeit alkalmazó eszközt választott. Az elnöki regnálása első alkotmányjavaslatát és első újévi beszédét – ez utóbbi miatt a hálátlan utókor felelőtlen tagjai és a nemzetietlen média "a tárlatvezető Schmitt" megszólítással illette, mígnem szerencsére ezt törvény tiltotta be – helyesírási hibákkal telezsúfolva tette közzé. Milyen helyesen! Látszólag még Szent Nemzeti Imádságunkat, a Himnuszt is telezsúfolta hibákkal, és alkotmányozó javaslatát látszólag el is távolították a világhálóról. Ám a valós célt elérte: az emberek beszélni kezdtek a helyesírás és a magyar nyelv gondjairól, még ha ekkor nem is értették meg a schmitti eszme nagyságát.
Azt, hogy az Igazi Államférfi önnön példáján mutatja be minden kifogásolható tettünket, rossz szokásunkat, a nemzetünket gúzsba kötő mételyeket.
Igen, igen. Schmitt Pál az elmúlt nyolc dolgos évben egyebek mellett felvásárolt és kiirtatott egy kisebb erdőt fokozottan védett területen. Látszólag azért, hogy bájos családjának egy kis hétvégi házikót építtessen rá. Valójában azért, hogy megmutassa, milyen komolyan fenyegeti az emberi kapzsiság és szűklátókörűség a Magyar Erdőt.
Aztán Schmitt Pál alkoholos italt fogyasztva – szerencsére már betiltott hírportálok szerint ittasan –, gyorsan hajtott a keskeny budai utcákon, és elgázolt egy fiatalembert. Látszólag. Valójában azonban csak felhívta a figyelmet a gyorsan és ittasan vezető, gázoló sofőrök okozta problémákra (ráadásul a fiatalember egy önkéntes aktivista volt).
Aztán Schmitt Pál gyerekpornót töltött fel az elnöki hivatal honlapjára. Látszólag... Igen, valójában tudjuk jól, miért. Aztán Schmitt Pál kisgyermeket pofozott meg – aki szintén önkéntes aktivista volt, ráadásul úszó, ezért örült, hogy most nem vizes papuccsal verték –, de persze szintén csak azért, hogy... Tudjuk jól, miért. És igen, Schmitt Pál kipróbálta a kábítószereket, és előzetes figyelmeztetés nélkül hallgattatott nemzetietlen rap- és hiphop-zenéket egy óvodásokból álló csoporttal. És igen, a Nemzeti Együttműködés Köztársasági Elnöki Hivatala felvett 59,8 milliárd forintnyi japán jenes hitelt, hogy rámutason a hitelcsapda jelentette problémára is.
Mert ez kell nekünk! Nekünk Mohács kell, nekünk Schmitt kell! Egy ember, aki felnyitja a szemünket, a nemzet szemét!
Foglalkoztatás körében elkövetett veszélyeztetés? Megteszi, ha a nemzet ezt kívánja! Társadalmi tulajdon rongálása? A népért mindent! Ma már tudjuk, tudhatjuk, közzétette, vállalja: az athéni doppingbotrány kirobbanásában aktív szerepet vállalt; és miközben őt a nemzetietlen média folyamatosan támadta kijelentéséért, miszerint lemond, ha magyar sportolónak doppingvétsége lesz, ő büszkén állt a támadások kereszttüzében, mert tudta: a jó ügyet szolgálja, mert így a doppingprobléma előtérbe kerül.
És most tiszta szívből örülhetünk, hogy megjelent a hír: Schmitt Pál nagyértékű valutát vett át osztrák üzletemberektől, mondván: segíti elboronálni bizonyos budai Duna-parti szállodaberuházás sorsát. Ráadásul ezt az állítólag szaktanácsadóként kapott pénzt be sem vallotta a borospohártalp méretű adóbevallásán.
Igen, örülhetünk. Persze biztos lesznek most is kesergő, kritikus, Elnökünket gúnyosan támadó hangok. Ilyen országban élünk, tudomásul kell venni, hogy még a legnagyszerűbb ember sem lehet elég jó mindenkinek. Mi mégsem mondhatunk mást, mint azt: nagyon örülünk, hogy ő a mi Szeretett Elnökünk.