HTML

Holnapi Újság

Hírek, amiket holnap, holnapután és ezer év múlva fogunk olvasni. Vagy akkor is. Ha írna nekünk, ide tegye: holnapiujsag@gmail.com

Rajongj!

Érdekes linkek

Ezek is

Friss topikok

2009.07.15. 09:35 holnapi újság

2017: Rövidhírek

Címkék: politika szdsz 2017 rövidhírek

Két hónappal a nyitás után bezárja kapuit az Auchan és a Cora hipermarket Sarkadon. Mindkét áruházlánc a közbiztonság romlásával indokolja döntését.

Ma az ebben az évszakban megszokott rendkívül erős, 9,7-es lesz az UV-B sugárzás. A szakemberek arra hívják fel a figyelmet, hogy aki teheti, maradjon árnyékban 10 és 16 óra között, de aki igazán biztosra akar menni, 9 és 17.30 között nem lép ki az utcára.

Hétórás a várakozási idő a csikériai légpárnás határátkelőnél a Nyugat-Európában dolgozó balkáni vendégmunkások szabadságolása miatt. A röszkei közúti átkelőnél négy órát kell várni. Illetékesek a tompai határátkelő előrehozott megnyitását fontolgatják; az átkelőt, mint ismeretes, az M53-as Balotaszállás és országhatár közötti, két alagúttal elkészülő szakaszának építése miatt kellett lezárni.

Velledits Dorottya lett a Szabad Demokraták Szövetsége (SZDSZ) elnöke. A 43 éves környezetmérnök az egyedüli jelölt volt a rendszerváltáskor meghatározó párt hétvégi küldöttgyűlésén. 14 igen szavazatot kapott, hárman voksoltak ellene, öten nem szavaztak.

Gyűrűsfarkú maki-, más néven kattakölykök születtek a szegedi vadasparkban. A két jövevénynek még nem adtak nevet a gondozók, pályázaton várják az ötleteket. A legjobbak között egész éves belépőket sorsolnak ki.

A hatos lottó nyerőszámai: 15, 18, 23, 26, 39, 44.

7 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://holnapiujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr451247059

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

honphibu 2009.07.15. 10:56:02

Na jó, de hanyadik héten lesz ez a hír?
Már csak a lottószámok miatt kérdem...

n0kedli 2009.07.15. 12:30:15

Mondjuk Katta 1 és Katta 2?

bunkó paraszt 2009.07.15. 12:55:37

2017-ben már nem is lesz szdsz, vagy a 2010-es megszűnésük után újjáalakultak?
Az Alföldön pedig remélem nem építenek több alagutat, vagy ha igen, akkor kivégzik az illetékes elvtársat, de lehet hogy túl optimista vagyok.

Nameg az eheti lottószámok is érdekelnek, ezek nincsenek meg? Nem tudok 8 évet várni :)

czejp (törölt) 2009.07.15. 13:05:17

Jaj de érdekes, és ki lesz akkor majd Budapest legfőbb polgármestere ? Kitalálom: Demszky.

floorwalker (törölt) · http://spacepetanque.blog.hu/ 2009.07.15. 13:24:22

hehe, egyébként sztem felüljárókat építenek, mert az olcsóbb lesz, mint elkerülőutakat építeni. gondoljunk csak arra, hogy vízelvezetőket és kerítéseket is spórolhatunk. XD

bunkóparaszt, attól h nem kerül parlamentbe még éldegélhet egy párt :)

nemuccaszoc 2009.07.15. 18:17:57

Nagyon nagy, csak így tovább :)

Csavarhúzós 2009.08.11. 10:52:07

>bunkóparaszt, attól h nem kerül parlamentbe még éldegélhet egy párt :)
-Ja, csak nem lesz a vezetőválasztásából HÍR.
süti beállítások módosítása