HTML

Holnapi Újság

Hírek, amiket holnap, holnapután és ezer év múlva fogunk olvasni. Vagy akkor is. Ha írna nekünk, ide tegye: holnapiujsag@gmail.com

Rajongj!

Érdekes linkek

Ezek is

Friss topikok

2010.11.12. 09:37 holnapi újság

2023: Adózzanak a jövedelem nélküliek is!

Címkék: adó szja 2023

RÖVIDHÍR

Igazságosabb, arányosabb és méltányosabb közteher-viselési rendszer alapjait kell megteremteni a személyi jövedelemadózásban. Ösztönözni kell azt, hogy az emberek minél magasabb bejelentett jövedelemmel dolgozzanak. Ezért a Nemzeti Boldogulás és Legfőbb Jóság Kormánya kezdeményezi a degresszív adórendszer bevezetését, vagyis azt, hogy minél többet keres valaki, annál alacsonyabb kulccsal adózzon – jelentette be Orbán Viktor kormányfő pénteken a Infoközgépcenter Zrt.-nek a Strabag-holding felvásárlása alkalmából rendezett ünnepi közgyűlésén.

A miniszterelnök szavai szerint az évi bruttó 9 millió forintos jövedelmi szint alatt keresők adója hosszabb távon is 16 százalékon marad, mert "az emberek terhei nem növekedhetnek". Sőt, csökkenni fognak, mert a tervek szerint 2027-ig tényleg kivezetik a több mint húsz százalékos pluszterhet jelentő szuperbruttósítást és fokozatosan visszaviszik a nyugdíjjárulékot a mostani 14,5 százalékról a legutóbbi válság előtti 11,5 százalékra. De különösen azok járnak jól, akik évi bruttó 9 milliónál többet keresnek, miután az ő adókulcsuk 2024-ben 14 százalékra csökken, majd 2026-tól várhatóan csupán 12 százalék lesz.

"Serkenteni kell a foglalkoztatást, hogy tíz éven belül valóban teljesüljön a 2010-es Nemzeti Ügyek Programjában betervezett egymillió új munkahely megteremtése. És meg kell szüntetni azt, hogy az emberek indokolatlanul elkényelmesedjenek a szociális ellátórendszer bőkezűsége miatt" – ezekkel a szavakkal már Lázár János kancelláriaminiszter indokolta, miért tartja fontosnak a kormány az szja-rendszer harmadik elemének, az átalányadónak a megteremtését. Ezt azok fizetik majd, akik csak állami juttatásokból élnek, papíron jövedelem nélküliek; összege a mindenkori minimálbér 20 százaléka lesz. "Jövedelem nélkül senki nem tud megélni, amit pedig az állam ad, azt az állam jogosult részben el is venni" – indokolta Lázár.

326 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://holnapiujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr192443855

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

orvlat 2010.11.12. 14:43:07

@Netkalóz: Csak az én ismeretségi körömben 3 család van, akik Orbánéknak adták az "utolsó esélyt." Ha nem lett volna adócsökkentés ebben a jövedelmi kategóriában elmentek volna...

janper 2010.11.12. 14:43:17

@Netkalóz: ha nettot irsz, az stimmel.

Orban nincs raszorulva az adooptimalizalasra, de brutto 500-600-as keresettel igencsak jol jon nemi pluszpenz, ha anyuci nem tolta alad a hazat + kocsit.

Azt kene latni, hogy brutto 500-al semennyire nem vagy gazdag. Belefer par sor egy heten, de kb. ennyi. Vallalkozasbol lehet igazan meggazdagodni.

sterimar 2010.11.12. 14:43:36

@Netkalóz:

"de azért mert 32% a felső szja nem megy el senki ebből a jövedelem kategóriából"

Hol? Ezek az emberek 40% felett fizettek csak szja-t! Az egyéb sarcokkal együtt 50% körüli volt a terhelés.

Nugaton eleve magasabbak a fizetések, de ha itthon a jól képzett és jól kereső munkaerő adóját csökkented, akkor több lesz a nettója, tehát csökken a különbség a kinti és az itthoni nettó jövedelem között. Ha ehhez hozzáveszed a kinti magasabb megélhetési költségeket, akkor a magasan képzett munkaerő lesz az, amelyiknek kevésbé éri majd meg elmenni. Tehát azok, akikre hosszú távon az ország építeni tud.
Nem véletlen, hogy kelet Európában olyan népszerű az egykulcsos (alacson kulcsos) adó.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 14:45:44

@janper: nem kell a kamu.
bruttó 400-500 körül kap egy mérnök sok év tapasztalattal.
de persze sima alkalmazott, nem vezető besosztásban, igaz ott se sokkal többet.
és bankban még ennyit sem kap...meg máshol sem.
ja a közép meg felsővezető az már kap 7-800K-t, igazgató meg többet.
(nem a legfelsőbb vezető, hanem gyáregység ig, fiókvezető.stb)

vuvuzela importőr 2010.11.12. 14:45:52

@Lacdelo: a jól keresők javára? ezt hogy érted? most egyenlőség lesz, nem pedig a "gazdagok" kizsákmányolása (én is ilyen "gazdag" vagyok, még nem tellett egy lakás önrészére. ja hogy az luxus...)
Aki meg sír, hogy szarul keres, hát tényleg sajnálom (egy kicsit), jobb melót / szakmát kell keresni. Ne én tartsam el...

orvlat 2010.11.12. 14:48:41

@Netkalóz: gyógyszeriparban sok év tapasztalattal ,legalsó szinten(=nincs beosztottam) ennek a másfélszeresét...Borsodban

sterimar 2010.11.12. 14:49:21

@Lasombra:

Nincs igazad, már most is nagyon sok olyan állás van, ami betöltetlen , mert egyszerűen nincs megfelelő képzettségű és tudású munkerő, aki betölthetné. Rengeteg ilyan van a mérnöki pályán pl, de sok orvosi pozíció is van betöltetlenül.

janper 2010.11.12. 14:51:38

Megint kommunizmust akartok, sracok? Vegyuk el a penzt a mocskos burzsoaziatol, es osszuk szet a dolgozo nep kozott?

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 14:51:44

@orvlat: ez egy kamu.
nincs is borsodban gyógyszergyár.
:-)

Lasombra 2010.11.12. 14:52:32

@janper: "Azt kene latni, hogy brutto 500-al semennyire nem vagy gazdag. "

vajon hogyan jellemeznéd a bruttó 150-200-as kategóriát? :)

amúgy halkan jegyezném meg, hogy a gazdagság a VAGYONRA vonatkozik. a JÖVEDELEM egy másik kategória.

ha betanított munkás vagyok a csirkefeldolgozóban, de megütöm a főnyereményt a lottón, akkor gazdag leszek.
ha viszont egy felsővezető havi másfél misivel, de kokain- és szerencsejáték-függő, kétes bizniszekbe ugrálva, nyaralgatva, szórakozva, akkor simán lehet, hogy egy nap felkeresnek barátságtalan emberek valami kintlevőség miatt.

szóval nyilván el lehet baszni a világ összes pénzét is, csak a "nem marad pénz" kicsit másként hangzik egy ált.iskolai tanár szájából, mint egy bruttó 600-as vezetőjéből.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 14:53:18

@sterimar: na ez is milyen kamu.
volt szerencsém ilyen cégekhez, évekig hirdetnek, de szerintem senkit nem akarnak felvenni, pedig többen is jelentkeznek, megfelelő tapasztalattal, tudással.
és még sokat sem kérnek.
kamuzik a hR valami okból, néha csak sírni akarnak a külföldi tulaj felé.

orvlat 2010.11.12. 14:53:28

@Netkalóz: lol, ugye ezt nem írtad komolyan?

MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2010.11.12. 14:54:31

Szidjátok itt a népet, aki az átlag felett keres. De miért is keres az átlag felett? Talán nem egy 4 általánost végzett gyökér, aki "iszik-hányik-belefexik", és nem az első ötlete a pénzkeresésre a SEGÉLY ?

Tényleg milyen szemét is az, aki tanult mondjuk 8+4+4 évet, közben szerzett egy-két nyelvvizsgát, ösztöndíjat szerzett, vagy dolgozott az iskola mellett, hogy finanszírozhassa, ne adj isten még ért is ahhoz amivel foglalkozik. Tényleg rohadékok vagyunk. Adót fizetek, járulékokat, a cégem költségeit és most éppen nem én vagyok a fasznak a rossz végén? Hát tényleg rohadjak meg!!

Javasolnám a sok naplopó, ingyenélő, siránkozó parazitának, hogy keressen munkát, dolgozzon, és meglepő módon lesz pénze. Jaaa... hogy nem megy az írás-olvasás? Nulla a végzettségem-képzettségem? Akkor irány a munkaügyi és átképzés. De ne szidjuk már azokat, akik tényleg dolgoznak, amiért pénzt kapnak (paraziták kedvéért: a munka ellenértéke a fizetés), és ami után adót fizetnek.

Akik pedig nyomorúságos keresetből próbálnak tisztességesen megélni, azok előtt fejet hajtok, kalapot emelek, bármit amit csak szeretnének. De tapasztalataim szerint ők nem siránkoznak, hanem keményen dolgoznak, és bíznak a jobb holnapban.

orvlat 2010.11.12. 14:54:48

@Netkalóz: ezt ugye nem gondoltad komolyan?:)

janper 2010.11.12. 14:55:18

@Lasombra: Akkor azt mondom, hogy sosem leszel gazdag havi 500 bruttobol, ha eredetileg nem voltal az, barmennyit sporolsz is. (Mondjuk rakj felre havi 100k-t, akkor az mennyi is mondjuk 30 ev alatt? :) )

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 14:56:20

@orvlat: alkaloida tiszavasvári? az még múködik?
dögöljek meg ha beosztottként (mérnök vagy gyógyszerész) te ott 700K körül kapsz.

janper 2010.11.12. 14:56:50

@Netkalóz: vagy hazudsz, mert nem dolgoztal ilyen helyen, vagy hazudsz, hiszen tudod, hogy munkaerohiany van, vagy csak siman buta/feledekeny vagy.

Nagyon kemeny mernokhiany van, hogy mast ne mondjak. Kapva kapnak a hozzaertokon.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 14:57:11

@Netkalóz: a debreceni TEVA-ban van ismerős, és az sokkal nagyobb cég, vagy az Egisben sem pedig az meg pesti.
itt sima alkalmazottról van szó nem vezetőről, az kap annyit.

Lasombra 2010.11.12. 14:58:15

@sterimar: bizonyára azért mert húgyért-fosért keresnek oda embert. (pl orvos) de te ha jól tévedek, Te arról regéltél, hogy mi van, ha a jól kereső emberek unják meg a banánt, és lépnek le. tudod, akiknek a helyén sokat lehet keresni. és itt ragadunk a prolikkal.

résen vagyok, ne próbálj meg összezavarni. :)

ahol lehet jól keresni, oda idővel lesz ember, hidd el. max egy bevándorló, mert máshol is úgy vannak vele, hogy "el lehet menni".

orvlat 2010.11.12. 15:00:21

@Netkalóz: az, hogy hol egy cég telephelye az egy dolog:) az összes gyógyszeripari cég alkalmaz az összes megyében embereket:)(beosztottként, igaz értékesítőként, nem a gyártásban:))

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:00:42

@janper: ez nem igaz, esetleg néhány tényleg hiányszakmában, amit külföldön is keresnek, teszemazt programozó informatikus, esetleg valami nagyon spéci végzettségű mérnök, vagy akár spéci végzettségű gyógyszerész, az lehet.

de mondjuk ha megnézed csurra tele a net gépész és minőségügyi mérnök kereséssel, aztán nem is akarnak felvenni senkit, ez tapasztalat, és korántsem csak az enyém.
pedig minden kívánalom túlteljesítve, és nem arról van szó hogy próbaidőn nem felel meg, sőt első elbeszélgetésen nyíltan azt mondja hogy okés, utána se kép se hang.
na az ilyennel mi van?
utána meg ott hirdet még 1 év múlva is.

ha komolyan gondolná nem érdemelnéd meg legalább a próbaidőt?
köszi.
kamu mind.

Lasombra 2010.11.12. 15:00:48

@janper: tessék mondani, hol kezdődik Önnél a gazdagság? :)

amúgy szerintem a vita a megélhetésről megy, nem a gazdaggá válás rögös útjáról. hogy az új adórendszer ráránt a répára olyanokat, akiknek eddig sem ment túl fényesen. (nem, nem a segélyesek. keresők. egyedülállók, gyerektelenek, idősebbek, akiknek már felnőtt a gyerekük stb.)
bocs, ha elbeszéltünk egymás mellett.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:01:31

@orvlat: naja bocs, ha te orvoslátogató vagy és teljesítménybérben nyomod vállakozóként az más történet.

orvlat 2010.11.12. 15:03:14

@Netkalóz: bejelentett alkalmazottként, de tény, hogy a teljesítmény utáni bónusszal jön össze ennyi bruttó. igazságos-e?:)

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:06:15

@orvlat: okés, így elhinném elviekben, de akkor sem vagyok biztos benne hogy folyamatosan minden hónapban összejön.
kizárt.
max ha beleszámolod a költségtérítést, meg minden vackot .de szerintem minden hónapban úgy sem,
én mérnök üzletkötőt ismerek a termék esetén piacvezető, komoly partnerekkel, nyomja reggeltől estig, neki is csak néha jön össze annyi.

coldprof 2010.11.12. 15:07:17

eléggé két szélsőséges nézőpont alakult ki úgylátom, vannak a multinál dolgozó mindenkit eltartó jólkeresők és az átlag alatti vérszívók, kicsit talán árnyaltabb a kép nem. A sokat tanultam, nyelvet beszélek eltartom az országot jómunkásemberek nyilván nem orvosok, ápolók, tűzoltók, rendőrök, tanárok(akin nélkül nem tudom kitől tanultak volna, nyilván mindegyik csak azért lett tanár mert valami kellett), buszsofőrök sorolhatnám, akikre amúgy nincs szükség, mert az áltag alatt kereső vérszívó paraziták. Ezen kívül ott van a sok kis és középvállalkozásban dolgozó, tisztességes, magas nettó bérrel rendelkezők, minimálbérre bejelentve, mert egyébként tönkremegy a válallkozás szemben a munaügyiközpontokban, az önkorményzaoknál, az okmányirodákban és a lehető legkülönbözőbb állami hivatalokban normálisan bejelentett dolgozókkal, akiknek a munkaidejük pénteken 10 től kettőig tart két órás ebédszünettel.

coldprof 2010.11.12. 15:07:18

eléggé két szélsőséges nézőpont alakult ki úgylátom, vannak a multinál dolgozó mindenkit eltartó jólkeresők és az átlag alatti vérszívók, kicsit talán árnyaltabb a kép nem. A sokat tanultam, nyelvet beszélek eltartom az országot jómunkásemberek nyilván nem orvosok, ápolók, tűzoltók, rendőrök, tanárok(akin nélkül nem tudom kitől tanultak volna, nyilván mindegyik csak azért lett tanár mert valami kellett), buszsofőrök sorolhatnám, akikre amúgy nincs szükség, mert az áltag alatt kereső vérszívó paraziták. Ezen kívül ott van a sok kis és középvállalkozásban dolgozó, tisztességes, magas nettó bérrel rendelkezők, minimálbérre bejelentve, mert egyébként tönkremegy a válallkozás szemben a munaügyiközpontokban, az önkorményzaoknál, az okmányirodákban és a lehető legkülönbözőbb állami hivatalokban normálisan bejelentett dolgozókkal, akiknek a munkaidejük pénteken 10 től kettőig tart két órás ebédszünettel.

orvlat 2010.11.12. 15:08:47

@Netkalóz: nem kell elhidd, az út mindenki előtt nyitott, "csak" az orvostudományi valamelyik szakát kell elvégezd:)

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:10:19

@orvlat: mondjuk akkor fogorvosnak megyek és nyitok egy magánpraxist sopronban:-)
de szerintem te gyógyszerész vagy nem is orvos.
amúgy sokat melózhatsz ha egész nap itt netezel.
köszi.
kicsit kilóg a lóláb.

pfekete101 2010.11.12. 15:10:51

Szerintem igenis mindenki 16%-ot adozzon, mert igy igazsagos.
Egyik veglet: mindenkinek netto 10.000 Ft-ja maradjon, akarmennyi is a bruttoja.
Masik veglet: mindeki 10.000 Ft-ot adozzon.
Egyik se igazsagos. Az arany kozeput, ha mindenki x %-ot adozik. A progressziv adozas az elso veglethez all kozel. Utalatos.
Amugy a 16%-os adozas is nezopont kerdese:
MSZP azt mondjaL megint a gazdagok jarnak jol. Erre en meg azt mondom: vegre a becsuletes adozok jarnak jol.

nemezisazis 2010.11.12. 15:11:13

mindig ugyanaz jut rólatok eszembe. aki nem érti mi történik az miért pofázik bele a dolgokba?

ekat 2010.11.12. 15:16:57

@Netkalóz: Én nem vagyok se mérnök, se vezető beosztású, de - itthon - a bruttó 400-at azt hiszem olyan 2004-ben értem el. Az unokatestvéremet meg bankba kezdőként olyan 10 éve nettó 240-el vették fel.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:22:17

@ekat: ez annyira bájos, de azt nem árulod el hogy mi a végzettséged mi?
jogász, közgazdász, programozó?
nem csak a mérnök diplomás.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:23:21

@ekat: egyébként azóta se emelkedett sokat az alkalmazotti fizu.
nekem akkor több volt, de most sem kapnék többet ugyanabban a beosztásban.
bár már nem is érdekel magyarország.
kamu az egész.

ekat 2010.11.12. 15:24:20

@Netkalóz: Mivel már írtam, hogy nincs diplomám... igaz, az unokatestvéremnek viszont volt. :-)

Sieg 2010.11.12. 15:25:49

Gondolom szarkasztikus akart lenni a poszt, de akár a degresszív rendszer is tökéletesen indokolható és igazságos, attól függ honnan nézzük.

Adózáskor a közösen létrehozott szolgáltatásokért fizetünk. Ha valaki 10x annyit adózik, attól még nem kap jobb egészségügyi szolgáltatást, jobb oktatást vagy akármilyen más közösségi szolgáltatást. Ilyen szempontból a fejpénz lenne indokolható (mindenki ugyanannyi adót fizet), ami egyenlő a degresszív rendszerrel.

Persze ez nem érvényesíti a szolidaritást, de a lineáris rendszer már igen, ha valaki többet keres, az többet adózik. A legtöbb jobban kereső ember nem bánja, ha több adót fizet, még akkor sem, ha nem kap többet érte.

A bicska akkor kezd a zsebben kinyílni, amikor már progresszív a rendszer (kétszer annyit keresel -> négyszer annyit adózol), és ha ezt a még mindig szolidáris, de igazságosabb lineáris rendszer felé közelítik, akkor megy az "igazságossági" sírásrívás. Az megvan, hogy erre a "gazdagoknak kedvez" érvre akkor is lehetne hivatkozni, ha az alacsony jövedelem 10%-kal, a magas 80%-kal adózna, és ezt módosítanák 15%-ra és 75%-ra? Gondolom, akkor is érvényestek tekintené az istenadta nép, és úgy érezné, szívják a vérét.

porthosz 2010.11.12. 15:28:44

De sok idióta ember ir ide.

Aki azt mondja hogy havi brutto 500k felett legyen extra ado, mert azok gazdagok azok nem art ha tudjak a kovetkezoket:

-havi 500 br nem gazdagsag. Csak arra eleg hogy ne 25 ev lakáshitellel meg 10 év autóhitellel éljen az ember, hanem csak 10 év lakáshitel meg 5 év autó...

-A gazdagság kb. havi 10 millio br felett kezdődik. Ilyenből meg van kb. 10 ezer ember, ergó nem sok bevétel folyna be belőle.

-Jól hangzik az 500k, csak elfelejtitek hogy eltelik pár év év, és majdnem annyit fog érni érni mint most 100k. És akkor már nem az un "gazdagok" fogják fizetni az extra adókat hanem ti magatok is. Már csak azért is mert a kormányok kb. 10-15 évente igazitanak az adókulcsokon egyet, szóval lehet hogy az első 2-3 évben tényleg csak a gazdagabbak fizetnék az extra adót, majd a következő 10 évben meg mindenki más is...

Visegrádi 2010.11.12. 15:30:12

Hogy érti Lázár János?? Aki gyes-t kap, az csak állami juttatást kap. 27 ezer ft-t talán.Ebből fizessen vissza (73.500 Ft 20%-t)14.700 Ft-t?
És a munkanélküli ellátásból is???
Vagy mi van?

ekat 2010.11.12. 15:30:49

@Netkalóz: Így van, most például kevesebbet keresek, mint akkor, bár igaz, közben kerestem jóval többet is, de csak egy szerencsés körülményből kifolyólag.

Visegrádi 2010.11.12. 15:31:32

Ó elfelejtettem: 2023-ban a minimálbér csak 15.000 Ft lesz.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:32:04

@porthosz: a gazdagság az milliárdos vagyonoknál kezdődik, ott meg nem számít az szja kulcs.
500Kés felette az nem gazdag csak jól kereső.

de pl. akiket én szidtam nem ezek, hanem a többmilliót kereső léhűtő hazudozó politikusok.

és el ne hidd hogy ilyen gyorsan növekszik itt a jövedelem, tulképpen reálértéken alig növekedett a rendszerváltás óta...legalábbis a többségnek, sőt inkább csökkent.

napersze ha orbánék elcseszik és leinflálják a forintot, de akkor az euró 1000 felett lesz, meg a kenyér is.

köszi.

MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2010.11.12. 15:35:09

Látom mindenki rendesen behergelte magát adó ügyben pro vagy kontra...

Ezzel kapcsolatban jutott eszembe egy apróság, ami éppenséggel nem teljesen illik ide, de valahol meg mégis. Na ezt sikerült jó hülyén megfogalmaznom.

A lényeg. Kérdem én, miért ér az én (képzett, dolgozó, adózó vállalkozó) szavazatom annyit mint egy parazita (az adónkból segélyezett, képzetlen, írástudatlan) szavazata?

Erre valami okos 5let?:))

sterimar 2010.11.12. 15:38:17

@Lasombra:
"bizonyára azért mert húgyért-fosért keresnek oda embert. (pl orvos) de te ha jól tévedek, Te arról regéltél, hogy mi van, ha a jól kereső emberek unják meg a banánt, és lépnek le"

A mérnökök jól keresnek és sok olyan pozíció is betöltetlen, ahol az itt sokszor említett 500 ezernél is többet fizetnek de mégis nehezen találnak jelentkezőt.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:38:56

@ekat: najó, hát az én életemben volt olyan is hogy 1 nap alatt 1 milliót kerestem (tőzsde, 1 nap alatt duplázó részvény)
de ez azért sajna nem jellemző.
ami tény hogy én 2000 ben kaptam német cégnél 500K bruttót, de utána se többet, most sem ajánlanak ennyit csak próbaidő után az ország túloldalán...már ha tényleg komoly a cég.
mert annyi komolytalant ismertem meg...napokig mesélhetnék a multik HR-es undorító dolgairól!
és ez nem melós az összeszerelő sorra típusú szívatás.hanem keresett QA mérnök.
de leszarom, ebben az országban nem kell a mérnök, mérnöki diplomával 2 idegen nyelvvel tőzsdézek, aztán bassza meg a magyar jövő.
én csak nyerek mert jövőre 20%-ról 16%-ra csökken a tőzsdei szja.
hameg megunom a banánt húzok angliába vagy kanadába (lenne hová, csak most családi okok miatt ha nem muszáj nem megyek)

na ennyi.
csak hogy nem vagyok 6 általánost végzett segélyes vagy minimálbéres.

sterimar 2010.11.12. 15:40:00

@Netkalóz:

"ha komolyan gondolná nem érdemelnéd meg legalább a próbaidőt?
köszi.
kamu mind."

Lehet, hogy a személyiséged nem felel meg.

SzaGyu 2010.11.12. 15:41:01

@Ula: Azért, mert a szavazás pillanatában még egyenlőek vagyunk, de utána már nem... Az állandó egyenlőség, amit Orbán Királyunk hirdetett meg, azt nem mondta, hogy meddig érvényes.
Titokban arra gondolt, hogy az Ő megkoronázásáig.

Lrdx 2010.11.12. 15:42:35

@Ula:

- Befizetett adóval súlyozandó szavazatot!
- Intelligenciateszttel súlyozandó szavazatot!
- Elvégzett iskolaévek számával súlyozandó szavazatot!
- Testmagassággal súlyozandó szavazatot!
- Súlyemelő bajnokságon elért teljesítménnyel súlyozandó szavazatot!
(stb.)

Lehet választani.

MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2010.11.12. 15:42:53

@SzaGyu: Akkor nem csak én reménykedem benne, hogy idén nem fagy be a Duna... :D

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:43:16

@sterimar: ó hát biztos.
vagy túl öreg vagyok 40 évesen az sem kizárt.
fura hogy külföldön megfelelne a személyiségem, ill. meg is felelt.
persze sokan voltak olyanok akik világhírű befutott emberek lettek, miután elhúztak innen.
gondolom az ő személyiségük sem felelt meg a magyar kívánalmaknak.

egyébként is van próbaidő.3 hónap
amíg ott nem bizonyít az ember addig nagyon nem állja meg a helyét ez a duma.

de már nem érdekel, megmondom őszintén.
no stressz, és azt csinálok amit akarok.

MindenbeKészakarvaBelepofázóZombi 2010.11.12. 15:44:26

@Lrdx: Értem hova akarsz kilyukadni... de azt gondolom, hogy ha az ország vezetésére kell szavaznom, akkor az adózásom relevánsabb tényező, mint hogy 280-at tudok szakítani, és 310-et lökni:D

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:46:36

@Netkalóz: ja, és mint írtam, az egy dolog hogy én megfelelek.-e vagy nem.
de azt már nem hiszem hogy a sok száz jelentkezőből a cég évek alatt nem tud egyet sem találni, pedig állítólag fene sürgős neki betölteni a pozit.
KAMU, HAZUGSÁG.MAGYAR SZAR.
nekem volt szerencsém német HR-eshez.
ég és föld.
persze a magyarok ezt is most tanulják, csakúgy mint a munkatársak megbecsülését és
ösztönzését.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 15:49:27

@iPmuP: még annyit hogy érdekes módon engem mindíg külföldiek vettek fel, amikor magyar nem volt a beszélgetésen akkor mindíg felvettek, ill. kaptam ajánlatot.legyen az német, japán amcsi, brit.
lehet hogy én nem vagyok kompatibilis a magyar mentalitással?
nem kizárt.
de akkor is kamu a legtöbb hirdetés.

ekat 2010.11.12. 16:05:10

@Netkalóz: Szerintem külföldön, illetve a külföldiek sokkal inkább az embert nézik, mint olyat, meg értékelik a munkatapasztalatot, itt meg a végzettségedet, meg a papírjaidat vizsgálják, ill. a HR-esek azt, hogy mennyire illő válaszokat adsz a bemagolt és ledarált kérdéssorukra.

Archenemy 2010.11.12. 16:05:21

@Netkalóz: De kurva jó hogy lassan Afrikához kell hasonlítani magunkat, hogy azt mondhassuk, relatíve jó a közbiztonság... Dzsízösz.... De ha szerinted nagy itt a nácizmus, hát felhívom a figyelmedet, hogy a második világháborús Németországhoz képest pl. tök kicsi.

Chazz Reinhold 2010.11.12. 16:05:28

de az legalább jó hír - olvasva a Forintban megadott számokat - hogy 2023-ra már csatlakozni fog az Euro-zóna a globális Forint övezethez!

janper 2010.11.12. 16:11:12

@Netkalóz: "MAGYAR SZAR." Ha ennyire tartod az orszagot, ahol elsz, akkor ne sirankozz a helyzet miatt, miattad is ilyen. Abban az egyben ertek egyet Gyurcsannyal, hogy el lehet menni.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 16:13:57

@ekat: valami ilyesmi, de az is elég röhej amikor egy 2x éves kiscsaj jön be, és nem elég hogy szakmailag kezdő de még a nyelvtudásodat is úgy szeretné tesztelni hogy feleannyira se tud.
bennem ilyenkor mindíg felmerül hogy azért nem vesznek fel tapasztaltabb embert mert kisebbségi érzésük van.
de ugyanez a probléma a közvetlen magyar vezetővel aki valamiben rájön hogy kevesebbet tud róla mint a jelentkező:-)

aztán az gáz ha kiderül a külföldi nagyfőnök előtt.
tiszta röhej ez az ország sajnos ilyen téren is.mindenki a vacak szamárlétráját félti, utána meg nyígnak a külföldinek hogy nem találnak munkaerőt, nem a fenét.
nem is akarnak felvenni.

de arról is sok történet van, itt a neten is, hogy be sem hívnak, pedig mindenben megfelelsz az önéletrajz alapján, és igencsak keresett szakma.
na az iylennel mit lehet kezdeni, ha arra se méltat hogy szóbaálljon veled?
és ilyen a többség nem az aki komolyan gondolja, erről beszélek.

Netkalóz (törölt) · http://narancsfolde.blog.hu/ 2010.11.12. 16:15:47

@janper: itt konkrétan a magyar HR-esekre,és a magyar munkavállalókhoz való hozzáállásra értettem.aztán csodálkoznak hogy tényleg elmennek a delikvensek külföldre.

Netuddki. 2010.11.12. 16:23:26

Sőt. Az összes politikus meg társadalmi munkában végzi a "munkáját"...

ekat 2010.11.12. 16:26:45

@Netkalóz: Szerencsém van, úgy igazán munkát csak a már emlegetett 20 munkanélküli napomban, illetve az azt megelőző felmondási időm alatt kerestem, de abszolút hasonlókat tapasztaltam... Az egyik helyen nyelvet kifejezetten rosszul beszélő kiscsaj vizsgáztatott, (mondjuk a javára írom, hogy igen hamar abbahagyta..,) a másikon meg a német résztulajdonos / ügyvezető áradozott, meg oda volt, meg vissza, hogy mennyire szeretne felvenni, míg az itteni irodavezető fintorgott. :-)
Az álláskeresés komolyan mondom, hogy iszonyú, és tényleg az a legrosszabb benne, hogy a legtöbben vissza sem jeleznek semmilyen szinten. Komoly önbecsülés kell ahhoz, hogy bírja az ember lelkileg.

ekat 2010.11.12. 16:36:44

Amúgy a sok prot és kontrát olvasgatva az a véleményem, hogy jó lenne ez az ugyanannyi százalékot adózik mindenki rendszer... ha a magyar minimálbérből nem kellene még azon is gondolkozni, hogy párizsit egyen-e valaki vacsorára, vagy csak zsíroskenyérre futja. A baj igazából az alacsony keresetekkel van.

Riz Ottó 2010.11.12. 17:04:21

@Netkalóz: Jaja, ez van, millió mérnöki állásra beadja az ember és a legtöbb helyre be sem hívják, pedig nemcsak az "elvárások", hanem az "előny" rovat is kipipálva...volt olyan, hogy interjú után telefon a cég részéről, hogy kiválasztották, csak egy a baj, hogy igazából keret még nincs a foglalkoztatására, mert a külfölddi központ még nem engedélyezte a mérnöki helyet.

dr kíváncsivagyok 2010.11.12. 17:19:10

Ha tényleg annyira jó ez az új adórendszer , akkor miért kell lépten-nyomon kétségbeesetten magyarázni ? Ha jó , akkor evidens -- nem ?! A legnagyobb pofátlanság és cinizmus pedig az , gogy : akinek esetleg csökkenni fog a jövedelme kb. 2000 ft - tal (az ország felének !) - az is jól jár m, mert nem kell egy napot rááldoznia bevallás kitöltésére - mondta egyFideszes politikus - megáll az eszem .... de tényleg miért nem zavarja el valaki ezt a pofátlanul cinikus alakot ?!

Robi, a hód 2010.11.12. 17:32:04

@astor12: Melyik része igazságtalan, az, hogy az egyik 150000-t keres, a másik meg 500000-t mondjuk, vagy az, hogy az adó nem vesz el annyit ezekből a fizetésekből? Az előbbi csak akkor igazságtalan, ha a 150000-t kereső is ugyannyit tesz a pénzéért, mint a másik, az utóbbit pedig egyáltalán nem tartom annak, eddig volt igazságtalan, legfeljebb kevésbé szolidáris.
Az már mondjuk igazságtalan, hogy valaki világra hoz 4 gyereket, miközben tudja, hogy saját erejéből nem képes nekik megfelelő életet biztosítani.

atila68 (törölt) 2010.11.12. 17:32:41

Hát ebben a diktatúrában már minden hülye írhat blogot?

Remete 2010.11.12. 17:35:25

Ne cicózzunk! Mindenki küldjön márciusban egy söralátétet adóbevallásként az APEH-hoz!

Robi, a hód 2010.11.12. 17:35:40

@ekat: Volt egy cikk vagy 2 napja a Tóta W.-től a minimálbérről. Érdekes gondolatokat feszeget konkrétan arról, hogy a megemelt minimálbér mennyire elvárható egy 500000 körüli szakmanélküli társadalomban, ha a világban máshol is van ugyanilyen képzetlen munkaerő sokadannyiért?

atila68 (törölt) 2010.11.12. 17:54:21

@Remete: Seggbe is fognak baszni az alapkamat kétszeresével, ahogy kell, már ha ilyen hülye vagy. De gondolom csak a szád jár.

atila68 (törölt) 2010.11.12. 17:55:52

@Robi, a hód: Érdekes, a Sanghaj, Borsod bizton nem erről szólt.

atila68 (törölt) 2010.11.12. 17:57:56

Tele vagyunk nyolc általánost el nem végzettekkel, meg diplomagyárból szabadult irrealistákkal.
No mi hiányzik?
A jómunkásember középréteg.

kvadrillio 2010.11.12. 18:03:29

holnapi újság 2040.

Megszűnt a pénz.
Virágzik a cserekereskedelem.

A milliárdosok bányákban dolgoznak, a kifejtett szénért cserébe kenyeret és vizet kapnak.

Egy évben 1x, elmehetnek....a Balatonra családostól üdülni 2 napra.

Kifekhetnek a szabad strandon a gyepre és nézhetik egy egész órán keresztül a kék eget az összes felhővel együtt.

A családi üdülés alatt 2x fürödhetnek és kapnak 3 cent igazi jó magyar pálinkát !

...na nem írom tovább, mert jót röhögtem......
:)

kvadrillio 2010.11.12. 18:05:58

@atila68: mi hiányzik ?

Egy jó szónok, az hiányzik !
Aki megmagyarázza, hogy ez vajon miért van így...ugye.....:)
..kik is követték el ezt a hibát nekünk ???!

kvadrillio 2010.11.12. 18:11:06

@Riz Ottó: ..hát ezazzz!

de, mit szójjon ehhez pl Kocsis István, aki 20 állás lát el naponta sokkkmillióért ???????

annyira sajnálom őt, mert eccer még belerokkan ebbe a nagy hajtásba !

Te is sajnálod szegényt ??? :)

kvadrillio 2010.11.12. 18:14:49

@Ula: de, KIRÁLY !

CSAK MOST MÉG MEG KELL VÁRNI, HOGY BEJEGESEDJEN A DUNA vize a királlyá ütéséhez !!!
Sztem sokan segítenék ebben ! :)

kvadrillio 2010.11.12. 18:16:07

@kvadrillio: a baj csak az, hogy a jelen klímaváltoszás nem nagyon kedvez ő a Duna jegesedéséhez.....:O)

dr kíváncsivagyok 2010.11.12. 18:19:16

@atila68: Nem hiányzik ....csak nincs elég jövedelme hogy középréteg legyen !

kvadrillio 2010.11.12. 18:20:14

viszont nagyon kedvezőnek látszik a minimálbér emelése, mert akinek eddig havi btto 73.000 Ft-ja volt, annak most esetleg kinéz 76.000 Ft is.
És, ha azt vesszük, hogy soha többé nem lesz áremelkedés sem élelmiszerben, sem rezsiben, akkor mégiscsak több jut neki 1 szelet kenyérrel naponta.

talán.........

és ez így, egy nagyon szép és becsülendő gesztus.....

atila68 (törölt) 2010.11.12. 18:26:55

@kvadrillio: Annyira gáz, hogy tudsz írni meg ilyenek és mégsem érted.

atila68 (törölt) 2010.11.12. 18:27:26

@kíváncsivagyok: Ugye nem tudod, hogy ez nem jövedelem függvénye?

hangosgabesz 2010.11.12. 18:45:52

Hogy itt mennyi sok elbaszott faszkalap irkal baromsagot az elkepszto.
Nallunk a csaldbol senki nem 4 osztlyos hulye naplopo eloskodo.
Jomagam grafikus(nem tanar hanem 3d modellezo volt mar 4 kilos fizum is) vagyok(olyan amit a sog budos bunko, aki itt irkal es szetszal a sok agyatol, nem is ertene).
Es nem tudunk megelni .
Lacdelonak tok igaza van .
Azok akik itt irkalnak es jol megy nekik, nem az eszuk miatt megy jol, az mar latszik.
Remelem egyszer ok is egy tanar vagy egy apolo sorsara jutnak es akkor majd megtapasztaljak, hogy az, hogy valaki csoro nem azt jelenti, hogy lusta vagy, hogy szarul valaszott szakmat .
Majd ha doglodsz egy korhazba, bazdmeg akkor rajossz, hogy milyen jo, hogy van apolo meg orvos aki szinten szarul keres.
Nem kene ennyi faszsagot osszehordani inkabb orulni hogy neked szerencsed volt .Vagy jo kis politiaki hatszeled budos bunko.
Az vegye magara az irasom akire vonatkozik....

hangosgabesz 2010.11.12. 18:52:27

1 Kis irasommal csak arra akartam ravilagitani, hogy aki itt arcoskodik az is barmikor kerulhet olyan halyzetbe amikor orulne a kevesebb adonak.
Mert eppen nem megy olyan kurva jol....
2 ha nem lenne "csoro proli aki ordibal " ki dolgozna neked te ostoba fasz.Senki es akkor te is roviduton ehendoglenel .
Egy orszag alapja mindig a kis ember aki melozik ....

hangosgabesz 2010.11.12. 19:02:24

3 Itt nem is feltetlen az 5-6 kilos fizuk 16%os adoja a necces. Hanem azoke akit 10-20 millakat vagnak zsebre havonta .
Azokat igenis basszak meg adoval .

soproni1 2010.11.12. 19:18:08

@hangosgabesz:

Azok egy ház vásárlással több adót fizetnek be, mint mi.

soproni1 2010.11.12. 19:22:25

"Egy orszag alapja mindig a kis ember aki melozik ...."

Ez az év mondása. Egy ország alapja ( ha egyáltalán van ilyen) a szervezettség.
Ahhoz meg inkább kell fehérgalléros, mint kékgalléros.
A koncepciótlan kisembernél kevés veszélyesebb dolog van a világon.

Tavaly voltam egy előadáson, aminek címe az volt : a konkurencia vállalaton belül van.

dr kíváncsivagyok 2010.11.12. 19:26:18

@atila68: Megfelelő jövedelem nélkül mitől középréteg ?

Kivancsi 2010.11.12. 19:39:37

Havi 1 milla bruttot keresek kulfoldon abbol 400-at befizetek ado TB stb cimzoval...

A masik hatszazbol ha akarok fizethetek otthon is?
Modjuk a felet VIKI nek?
Mert megengedi hogy kulfodon dolgozok es tesz arrol hogy eszem agaban sincs visszaterni!
Vagy, hogy elodje meg elkuldott a gecibe otthonrol!

kapja az osszes gyoker tolvaj-rablo politikus...

yyy9 2010.11.12. 19:47:48

Annyira ostoba vagy te, posztoló! Attól, hogy egyforma a kulcs, attól a magasabb jövedelmű még mindig többet adózik. Pedig nem koptatja jobban az utakat, nem használ el többet a közösből stb. Kár, hogy hiányoztál matek óráról (százalékos résznél). Nyilván emiatt vinnyogsz most alacsony jövedelműként...

kvadrillio 2010.11.12. 19:47:53

@atila68: hjahhh.....mindig is rossz volt a felfogásom......

..pedig mindig a két markomat tartottam pont alája,hogy fölfogjam..., occt mégis leesett a szar.......

...és egyre több a szar.....

lehet, hogy 2030-ban még több lesz ????????

Neonknight 2010.11.12. 19:56:31

Északkelet-Magyarországon olyan mértékű a munkanélküliség, hogy már egyre több tanári diplomával rendelkező ember is rákényszerül, hogy pl "trainer"-nek vagy csoportvezetőnek jelentkezzen multi gyártócéghez alig többért mint a minimálbér. Ha az ő adójuk csökkenne az azt jelenti nekik, hogy talán gyakrabban kerülhet hús az asztalra, vagy tudnak félretenni a gyerek taníttatására. És akkor az egyszerű melósról nem is beszéltünk, akinek ugyanolyan alapvető fizikai szükségletei vannak és nem biztos, hogy a saját hibájából nem tanulhatott tovább, vagy továbbtanult, de a munkahelyek megszűnésével és az évei múlásával beszűkültek a lehetőségeik.
Azt hiszem ez fontosabb szempont mint a jómódúak segítése akik 4-5százezres megérdemelt fizetésükből az átlag borsodihoz hasonlítva luxusban élnek.
Még ha azt mondanák, hogy adózzon mindenki ugyanúgy az elfogadható, de pont a nem rászorulókat támogatni miközben keleten balkániak a körülmények...

kvadrillio 2010.11.12. 20:02:30

@kvadrillio: és félő, hogy a sok szar úgy belepi ezt a gyönyörű kék színű Föld nevű bolygót, hogy ez lesz a kozmosz legismertebb fekália-bolygója !

..s, nem tudom, hogy még mennyi ideig élek rajta, deaddig is szeretnék virágos réten járni, csicsergő-fütyülő madarakat hallgatni és kék eget csodálni....., de sajnos minden lépésnél szarba botlok......és ezt nem tudom megszokni.......

vakvarju 2010.11.12. 20:07:03

@Visegrádi: Persze, hogy fizessen vissza! Így igazságos. És mi a helyzet számla nélküli költségtérítéssel tisztelt Lázár úr? Abból mikor és mennyit kell visszafizetni?
@SzaGyu: Sajnos a kézcsókról lemaradtam, de nagyon várom a koronázást! Az olyan izgi lesz!
@kvadrillio: Tulajdonképpen mit segített a BKV helyzetén, hogy Kocsis lett a vezérigazgató?

orvlat 2010.11.12. 20:08:14

@Neonknight: Bocs, de ez a "jómódúak segítése", meg "nem rászorulók támogatása" kiveri a biztosítékot...
Engem nem "segítenek" + "támogatnak", hanem végre nem büntetnek azzal, hogy %-an több adót fizessek, mert magasabb a fizetésem.
Nominálisan még így is a többszörösét teszem a közösbe...

mackos31 2010.11.12. 20:22:15

Az a baj ezzel az adórendszerrel, hogy egy havi 1 millás keresetűnek nem ugyanaz a 16%, mint a 100ezresnek. 1mill után 160 ezer levonás mégsem ugyanaz, mint 100e-ből 16e. Akkor hol igazságos, hogy mindenki 16%-ot fizet? A minimálbéresek meg kb 2-3ezerrel kapnak havonta kevesebbet januártól. Ez mondjuk a gyereknek -1 étkezés. Gratula a szoc érzékenységű kormánynak.

Viviparus 2010.11.12. 21:05:41

@Ula: egyszerű:) legyen a tanköteles kor 14 évben maximálva és a szavazati jog min. általános iskolai végzettséghez kötve...már is pápá a parazitusoknak:)

lanyi 2010.11.12. 22:27:06

@Ula:

Nagyra tartalak.

Abszolut egyetértek.

Csacsicska 2010.11.12. 22:58:23

@Lasombra:
A gondolatmeneted nem teljesen logikus. Ugyanis mindig csak az 50 felső vezető jár jól, az alattuk dolgozó 500 pedig nem nagyon. Márpedig ennek az 500-nak lennie kell, különben mit csinálna az a bizonyos 50?

Robi, a hód 2010.11.17. 16:01:28

@atila68: Megtaláltad?

Ez szerinted mit jelent?

"A kettő összefüggése világos és pregnáns. Mi van akkor, ha a magyar munkanélküliek túlnyomó része nem képes megtermelni 76 800 forintot (és a többi költséget)? Akkor az van, hogy számukra egyszerűen lehetetlen munkahelyet teremteni. A védővámok meg az összes többi trükk csak kisebb különbségeket képes elfedni. Azt már semmiképp, hogy itt bárkinek bármiért ki kell fizetni ennyit. Marad a termelés áthelyezése Vietnamba."

Robi, a hód 2010.11.17. 16:13:59

@orvlat: Ezt hiába mondod azoknak, akiket most ez szarul érint. Az a baj, hogy ezeket a problémákat nem az adórendszernek kellene megoldani, hanem a szociális rendszernek, illetve azt is meg kellene vizsgálni, hogy miért nem lehet eleget fizetni azoknak, akikre egyébként szükség van, csak nincs rá pénz.
Ilyen szempontból a hálapénz elterjedhetne más szektorokban is, nem csak a kórházakban, mert így, hogy részben finanszírozzák piaci alapon az egyébként alulfinanszírozott állami alkalmazotttakat, terhet vesznek le az ország válláról hosszú távon, ami még feketén is jobb, mintha az összes képzett koponya elhagyná az országot, vagy ha hirtelen oda kellene adni a plussz pénzt, de cserébe el kellene mindenhonnan küldeni 30-40%-ot.

Read 2010.11.23. 13:42:23

@Netkalóz: Izraeli gyógyszercég vegyesen fizet. Egy diák keres 460 Ft bruttót óránként kölcsönzött munkerő nagyon sok van ott.
Egy kölcsönzött takarító folyamatos 3 műszakban 65 000Ft nettót visz haza.
Egy kezdő szakmunkás 130 000 /hó, az 700/800Ft órabérre jön ki. HA kölcsönzik akkor havonta hosszabbítják a szerződést akár 2-4 éven át és nem kap plusz juttatásokat.
Ha átveszi a cég akkor kap kafetériát 350K/év
25% adót ebből is vonnak. Adnak a biztonságra minden tele van kamerával. 2 percenként szondáztatják a melóba érkezőket, és kiforgatják a táskádat is befelé jövet, kifelé menet, nehogy becsempésszél vagy kicsempésszél valamit. Úgy kezelik a melóst mintha lopni járna oda.

Egy 20-25 éves múltú szakmunkás 150-220 között keres attól függ hogy férfi vagy nő, a pasik többet kapnak 20-30% al... ha 3 műszakos akkor 39% pótlékot kap rá, ha folyamatos 3 műszak akkor 70% pótlék de ez halál kemény. Vegyi üzem, sok méreg, rámegy a májad hamar.

Feljebb már megéri melózni...
Egy mérnök 2-5 év tapasztalattal 300-310K kezdő fizetést kap.
Ha kiemelik egy kicsit 400 -500K
Osztályvezető doktorival 650-760K
Főosztályvezető: 850-950K
Igazgatók: 1600-2500 K között havonta, attól függően melyik területet "igazgatják". Van belőlük vagy 10-12.
Ebből már lehet éldegélni azér' fussa terepjáróra...
S ha megnézed hogy nem egy egész országot kell igazgatni... csak pár száz önjáró dolgozót... nem is rossz.

Alapbértől függően törvény előírta %-ban
kapnak önkéntes nyugdíjpénztári hozzájárulást a cégtől. + a vezetők kb. 15-20 % mozgóbért is visznek...
Az év végi prémiumért a szart is kihajtják a melósokból. Minden évben duplázzák az árbevételt. Az is nyerő hogy forintért dolgoztatnak de leginkább exportra termelnek :)
csak az árfolyam nyereség milliárdokat hozott a 2008 as pénzügyi évben, mert ami nekünk nagyon rossz,(forint gyengülése) az a multiknak nagyon jó!
Szóval érdemes itt fejleszteni mert ilyen rohadt olcsón ilyen magasan képzett, fegyelmezett rabszolgákat a büdös életbe nem vesznek meg sehol a világon.
Sőt a 200 millió beruházni való dollárjukhoz még másfél milliárd állami támogatást is kaptak szegény magyar államtól, úgy hogy bele telik egy-két évbe mire a rabszolgáknak vissza adogatják ezt munkabér formájában...

Ez jó biznisz! Anyag áron 10% ért jól működő céget venni, klassz szakembergárdával együtt, aztán bedönteni egy csomó melót hogy mindenki 3 ember helyett dolgozzon 1 fizetésért, míg le nem fordul a székről. Pár vezetőt jól megfizetsz legyen aki ostorozza a többit, és kész a világsiker.
Egy gépsoron két melós egy 8 órás műszakban 60-80 MFt kisker értékű készterméket gördít le a szalagról. Ha van 15-20 ilyen gépsorod... szerinted 24 óra alatt váltásban éjjel nappal szombat vasárnap halottak napján is dolgozva mennyit csinálnak meg?
Ott mindig ég a villany! Ha nem vigyáznak még karácsonykor is 'dógozni' fognak! Fő hogy legyen aki meg is eszi azt a sok mérget! Jó drága pénzen.