HTML

Holnapi Újság

Hírek, amiket holnap, holnapután és ezer év múlva fogunk olvasni. Vagy akkor is. Ha írna nekünk, ide tegye: holnapiujsag@gmail.com

Rajongj!

Érdekes linkek

Ezek is

Friss topikok

2010.11.27. 08:53 holnapi újság

2022: Nemzetboldogítási és Jógondolkodási Alapról döntött a kormány

Címkék: fidesz selmeczi gabriella 2022 matolcsy györgy nemzetboldogítás

"Még ebben a tizenkét éve kezdődött, külső okokból megnyújtott, de most már minden bizonnyal hamarosan lezáruló parlamenti ciklusban törvényt alkotunk a Nagy Nemzetboldogítási és Jógondolkodási Alap (NaJó) létrehozásáról", jelentette be Matolcsy György, a Nemzeti Ügyek Kormányának Orbáni Jobbja a kabinetülés után. "Az Alapba önkéntes állampolgári felajánlásokat várunk, pénzt, ékszereket, festményeket, bútorokat, autókat, ingatlanokat, kinek mi esik jól, még a látszatát is kerülni akarjuk annak, hogy diktatórikus lépésekkel vádoljanak minket" – tette hozzá Selmeczei Gabriella padlástisztántartási és népközjóléti kormánybiztos. Ez lesz az Orbán-kormány huszadik ilyen alapja - bár mindegyiknél szélesebb réteget érint -, mióta még 2010-ben létrehozták az elsőt.

Az Alaphoz önkéntesen lehet csatlakozni, de aki nem lép be legalább havi 25 000 forint értékű rendszeres vagy 12 millió forint értékű egyszeri tétellel - 18 év alattiak 67 százalékos kedvezményt és MFB-hitelt kaphatnak -, az kiszerződik a nemzettestből, a nemzeti szolidaritási és kockázatközösségből, aminek természetesen lesznek következményei. Így a NaJó-törvény formálódó koncepciója szerint ezek a renegátok elveszítik jogukat a magyarországi ingatlanszerzésre, törlik adóazonosítójuk és tb-regisztrációjukat. A tervek között szerepel az is, hogy az Alapba önként beszállni nem akaróktól megvonják a magyarországi egészségügyi ellátáshoz való jogot - a kormánytagok egy kérdésre válaszolva tisztázták: nem az ingyenes, hanem általában az ellátásról van szó -, valamint szükség esetén korlátozzák mozgásukat, "hiszen a járdák, utak, sínek építését és fenntartását is a nemzeti együttműködés finanszírozza".

Olyan részletszabályok is szerepelnek az előterjesztésben, hogy a NaJót önként nem akaróknak vécépapír-vásárláskor piaci alapú csatornahasználati díjat kellene fizetniük. Vélhetően vitákat fog kiváltani, de szerepel a lehetséges következmények között az is, hogy az Alapba nem csatlakozóknak nem legyen joguk bírósági tárgyalásra, ügyükben a nyomozóhatóságok vagy polgári eljárások esetén a felperesek mondhassanak ítéletét - "ne növeljék a törvénykezés költségeit, ha nem járulnak hozzá a nemzetboldogításhoz", szól az indoklás -, és ha letöltendő börtönbüntetésre ítélik őket, akkor a fogvatartásuk költségeit meg kelljen fizetniük.

A politikusok többször leszögezték: természetesen ezek a tervek még változhatnak, és azt is, hogy a Nemzeti Ügyek Kormányának nem a ijesztgetés a célja, hanem a józan meggyőzés. Láthatóan bíznak viszont abban, hogy a lakosság nagy része örömmel csatlakozik az alaphoz. A jövő évi költségvetésben ugyanis az Alap tervezett bevételénél 1950 milliárd forint szerepel, ami a 25 ezer forintos havi díjjal számolva hat és félmillió belépőt feltételez.

"A pénzt, ahogy az Alap nevéből is látszik, a nemzet boldogítására és a jó gondolatok terjesztésére szánjuk. Azokat kívánjuk támogatni, akik tudnak és mernek tenni a leszakadók intergációjáért, a következő tíz évre most már valóban elérhető célként kitűzött egymillió munkahelyért, a kkv-k fellendítéséért, a magyar sportért, főleg a fociért, továbbá a lovaskultúra és a hegedűszó köré borostyánként felfűződő népi kultúra felvirágoztatásért. Valamint azokat, akik CBA-ban..., úgy értem, becsületes magyar kereskedőknél vásárolnak, becsületes magyar... pénzügyi, üzleti, biztosítási kapcsolataik vannak" – fejezte be beszédét Matolcsy.

A kormány bejelentését az ellenzéki oldalon erős felhördülés követte. A szocialisták kemény hangvételű, vastagított és aláhúzott című, 14 pontos betűvel írt közleményt adtak ki a frappáns Már nincs társadalmi béke, csak ezért nem hívhatjuk ezt békekölcsönnek felütésű közleményt, amiben a NaJót NagyonNemJó-nak nevezték és egy tizenkét évvel ezelőtti Fidesz-szlogent felidézve úgy fogalmaztak, most már tényleg itt az idő, hogy elmenjenek [mármint a kormánypártok]. Az LMP megígérte, hogy amint kormányra kerül, minden visszaad az embereknek, amit azok az elmúlt tizenkét évben elveszítettek, a Jobbik pedig azt kifogásolta, hogy a kormány pénzt gyűjt, ahelyett, hogy nagyobb erőket fordítana a 2002-2010 közötti kormánypárti politikusok elszámoltatására. A szakszervezetek, mint az elmúlt években mindig, tüntetést fontolgatnak.

A piaci elemzők szerint a lépés hadüzenet a magyar állampolgárok jelentős csoportjai ellen - ugyanakkor kifogásolták, hogy nem tudni, hogyan érinti a cégeket az Alap -, bár rövid távon kedvező hatása is lehet a forint árfolyamára. Ezt némileg cáfolta, hogy a hír megjelenése utáni órában a svájci frank ára - amely tegnapelőtt éves mélypontjára, 233,6 forintra süllyedt - megugrott, és már történelmi csúcson 250 forint közelében vannak a jegyzések (a dollár és az euró egyaránt 310 forintra emelkedett a tegnapelőtti 295 forintos éves csúcsról). Török Gábor politikai elemző a blogjában tőle szokatlanul kemény, már-már kritikus véleményt mondott, a Most múlikpontosan 96. című posztban a lépést "hagyományos jogállamiság eszméivel ellentétes", valamint "rövidlátó" intézkedésnek nevezte, aminek "akár káros kihatásai is lehetnek" a politikába vetett hitre és a közbizalomra.

97 komment · 8 trackback

A bejegyzés trackback címe:

https://holnapiujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr522475975

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Médiahatósági szemináriumok 2011.01.09. 14:18:36

A médiahatóság - tekintettel a változó szabályozásra - szemináriumokat szervez az ideológiailag képzetlenebb médiamunkások számára, hogy azt helyesen tudják értelmezni. " Figyelem! A következő bejegyzésben előfordulnak majd olyan kifejezések, é...

Trackback: Adalékok a nyugdíjvitához 2010.11.27. 18:18:59

 Az elmúlt napokban sokat már kiveséztük a magánnyugdíjpénztári megtakarítások "államosításának" várható gazdasági hatásait, a kormányerők által alkalmazott izomból politizálás rendkívül visszatetsző voltát és persze a fideszes politikus...

Trackback: Biztosra mennek 2010.11.27. 16:49:31

Személyesen kell nyilatkozniuk a magán-nyugdíjpénztári rendszerben maradóknak. - áll a Parlament honlapjára feltöltött törvényjavaslatban. Aki nem kívánja az államnak adományozni nyugdíjmegtakarításait, személyesen kell megjelennie a "Nyugdíjbizto...

Trackback: Az átlépős csel 2010.11.27. 16:39:38

Mi értelme van a tulajdont védő jogállami garanciáknak, ha az azokat formálisan figyelembe vevő kormányzati intézkedések rosszabbul érintik a garancia által védett polgárokat, mintha ilyen garanciák nem is lennének?Bár a választók előzetes tájékoztatás...

Trackback: Egy rekvirálás margójára 2010.11.27. 16:17:49

A magánnyugdíj-pénztárakban megtakarított összegek költségvetésbe visszaemelése mellett akadnak indokok. A költségvetés egyik legnagyobb visszahúzó tényezője a jelentős, a GDP arányában 80% fölötti adósság. Ennek és kamatainak törlesztése k...

Trackback: A magánnyugdíj és a feltörekvő kisegér 2010.11.27. 14:22:41

  Az elmúlt húsz év egyetlen igazán időtálló, ugyanakkor alapvetően felvilágosult abszolutista szellemben fogant reformját tervezi megszüntetni a kormány. Török Gábor, politológus, 2010. november 24.   Török Gábor exeszdéeszes. Neoliberális...

Trackback: A nyugdíjsztori 2010.11.27. 12:46:54

A magánnyugdíjpénztári megtakarítások államosítása kapcsán már több elemzés és vélemény napvilágot látott. Ezek elsősorban félelmekről, becsapottságról, kiszolgáltatottságról, érdeksérelemről, elutasításról szólnak. Érdemes azonban higgadtan körüljárni...

Trackback: A megértés szonettje 2010.11.27. 12:08:09

Nézd a fidesznyik, a Kasszaürítő, Hogy' vigyorog bele most a pofádba!Múltnak a szelleme: égen a felhő!Jól jövedelmez a bor, meg a bánya.Új arany alkony: az állami csecsről,Csak nyalogatnia kell az öregnek,Ízleni fog neki! -döntenek erről,Tapsol a ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

soproni1 2010.11.27. 10:51:47

A Fiatal Demokraták Nyugdíjas Tagozata üdvözli a lépést ! - írta a Magyar Nemzet.

AkarkiJ 2010.11.27. 10:57:40

valahogy nem érzem viccesnek a fentieket, pedig elvileg fikció

misiapu71 2010.11.27. 10:59:40

buta ország buta politikai elit

Krujs 2010.11.27. 11:04:25

elég humortalan...

Rókakígyó 2010.11.27. 11:14:29

A helyesírási hibáktól eltekintve jó. Én jót röhögtem rajta, de biztos csak azért mert nincs vesztenivalóm és ha mindent el akarnának kobozni tőlem, akkor is max egy doboz gyufát tudnának az árából venni. A gazdagok meg szívjanak csak. :)

Azt be kell látni, h a nemzettestért tenni kell és nem lehet mindig élősködni az eltartónkon. Mindenki fizesse be a frissen bukott kormánynak a következő 3 havi bruttó jövedelmét. Most.

Herr SturmLikudnik · http://archiregnum.blog.hu/ 2010.11.27. 11:24:19

Kimaradt, hogy a NeJÓ-t az elmúlt 20 év kudarcainak felszámolása végett a fülkében kivívott forradalom történelmi felhatalmazásával bíró nemzeti ügyek kormánya azért vezette be, mert ez a nép akarata és azzal ő sem tud szembe helyezkedni.

Schmitt Pál pedig már aláírta, amikor még el se kezdték megfogalmazni.

Uva 2010.11.27. 11:25:06

Na de ez 2010-ben van, nem is kell várni ám 2022-ig...

delano 2010.11.27. 11:31:55

Mindig jók voltak itt a posztok, de ez most zseniális

Még az kimaradt, hogy aki szerint ez helytelen, az nyilvánvalóan gyurcsány hívő libsi-komcsi

Ishis Jhorobindraks 2010.11.27. 11:38:04

Ez veszélyesen közel van...

VaTi 2010.11.27. 12:01:57

Addig röhögtünk a főnök viccén...

VaTi 2010.11.27. 12:05:36

szép új világ...inkább kérem a szómát, ezt nem lehet tiszta aggyal

Elcseszett nick 2010.11.27. 12:12:18

A kormány a nép nyomásának engedve a minimálbéreket 50%-os különadóval súlytja, hogy a szegények is végre igénybe tudják venni az adójóváíráson alapuló szociális juttatásokat, kedvezményeket.
:D
Bár ez annyira nem is röhelyes. :(

Piréz Vitéz 2010.11.27. 12:27:04

Svájci frank történelmi csúcsa 2022-ben 250 HUF? Honnan ez a nagy optimizmus? :)

Még pár minimálbér- és nyugdíjemelés, ilyen-olyan (rendkívüli és átmeneti) adók a termelő vállalatokra, esetleg a jegybanki függetlenség megszűnése és a 250 forintos árfolyam eddigre csak távoli álom és szép emlék lesz.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.11.27. 12:36:32

A NYUDESZ-től minden ki fog telni.

serenic2 2010.11.27. 12:38:43

A vége volt a legjobb. Török Gábor, az óvatos seggnyaló, végre tizenkét év után megaszondta!

Sieg 2010.11.27. 12:47:01

Haha, nagyon jó, különösen a társadalom reakciója.

ReWriter · http://miazhogy.blog.hu 2010.11.27. 12:50:46

@Sieg: Miért lenne más a reakció. Emlékezz vissza, 12 évvel ezelőtt, 2010-ben sem volt semmi. :)

nevetőharmadik 2010.11.27. 12:53:26

Ja nekem is a TG utalás tetszik a legjobban, pedig én nagyon bírom TG-t :D

csoko20 2010.11.27. 13:11:10

Gyurcsányék a közvagyont lopták ezek meg a magántulajdont.

Azért van egy kis nüansznyi különbség...

sprenczl 2010.11.27. 13:11:11

És a Zorbán még akkor is ősz patásként fogja a hátatokon pattogtatni a pálinkába ártott karikás ostorát!

ökörpöröly 2010.11.27. 13:16:57

Már régóta nem vagyok büszke magyarságomra, a magyarságra. Nem hiszem, hogy közösséget kellene vállalnom a csőcselékkel, aki a "nemzet" többségét alkotja.
Én is azok közé tartozok, akik már úgy vélik, hogy tisztességesen, európai módon, kulturáltan élni és gyermeket nevelni ebben az országban, ilyen emberi közösségben nem lehet.
Persze ez a rohadás folyamat, a rendszerváltás első napjától hat, viszont a cigány Szaddam induló terrorállama teszi teljessé.
Teljes jogbizonytalanság, kiszámíthatatlanság, beteges demagógia, korrupció. Az utolsó csapás a tulajdonhoz való jog eltiprása, a nyílt államosítás. Innen már nincs fel, csak le. Ezzel megszűnt a jogállam. Én nem hiszem, hogy 2014-ben európai és demokratikus választások lesznek.
Bár mindegy így, az összes jogág, az összes jogállami fék már a cigány Szaddam keze alá került.
Akár Rákosi idejében. A fék nélküli hatalom pedig egy közismerten caesaromán és nárcisztikus ember kezében maga a pusztulás.
Nem akarok ironizálni, de a fejemet tenném rá, hogy a cigány Szaddam a legkisebb lelkiismeret furdalás nélkül kínoztatna meg, gyilkoltatna le százezreket azért, mert nem értenek vele egyet, ha lázadás csíráját érezné.
Nála egészségesebb lelkű diktátorok is megtették ezt...
A kérdés az, meddig mehet el, és mikor parancsol megálljt az ország. Nem lesz-e túl késő.
Addig is folyni fog a magánszemélyek által összerabolt vagyonból a FIDESZ-klientúra tőkésítése, a nemzeti vagyon és a magánszemélyek által felhalmozott vagyon elrablása.
A közismert bűnöző, az olajmaffia egyik leghírhedtebb ura, Pintér Sándor a belügyminiszter, Polt Péter, a megzsarolt, kézben tartott egykori szakember a főügyész, ÁSZ elnöke FIDESZ belső ember, az MNB elfoglalása Járai vezetésével folyamatban van, a Költségvetési Tanács szétverés előtt, az Alkotmánybíróság szétverve, a közmédia totális kormányuralom alatt Szalai Annamária révén.
És a nép állítólag támogatja a cigány Szaddamot. Na, én egy ilyen büdös, mocskos, tetves fajtára nem vagyok és nem leszek büszke, ahogy őseink se lennének.
Egyetlen kiút van, aki nem akar a söpredék tömegek közt vadászni a tisztességes és kulturált emberekre, mert a nemzettársak nagyobbik része szarkupac, az nem tehet mást, mint kimenti a megtakarítását és elmenekül Nyugat-Európa valamelyik kultúrállamába.

Rá Dios 2010.11.27. 13:25:52

@AkarkiJ:
Igen, én is így érzek. Nevetnék szívesen, de már nem tudok.
Jó, szellemes, keserű cikk. Azért talán nem kéne ötleteket adni az új-hon(el)fogalalóknak. Még megvalósítják.
Amúgy egy dolgot beláttam: Tényleg nem volt Magyarországon rendszerváltás. Minden a régi. Sőt. Minden régiből a mindenkori legrosszabb, legsilányabb. Afféle sűrítmény .

helloblog 2010.11.27. 13:37:37

Már most át lehetne keresztelni a Fideszt erre:

Fiatal Kommunisták Undorító Szervezete, azaz FIKUSz Magyar Alpári
Bárd

combo 2010.11.27. 13:47:31

Annyit tennék hozzá, hogy a vak is látja, hogy "az államnál vannak biztonságban a javak", nem holmi (nyugdíj)tőzsdén meg bankokban... Aki magánvagyont gyűjt, az igenis kiiratkozott a Nemzeti Együttműködés Rendszeréből; szégyellje magát, hogy nem a szolidaritáson alapuló közösség tagja.

Rókakígyó 2010.11.27. 13:51:23

Az oroszok elmentek, a komcsik eltűntek, csak a rendszer maradt.

Jólfelhúztammagam 2010.11.27. 13:53:25

Sajnos ez nem sikerült eléggé utópisztikusra. Sírni volna kedvem...

Link Elek 2010.11.27. 14:02:57

Matolcsy==Orbáni Szent Jobb
kemény.
körmenet is lesz?

Attis62 2010.11.27. 14:03:17

@Rókakígyó:

A komcsik nem tüntek el, csak most fityiszeseknek hívják őket. Mert nem a név a fontos, hanem a szemléketmód és a hozzáállás. Márpedig ebben a fityisz akkora bolsevik párt, hogy 6. Lenin csak ministrálhatna nekik (Sztálinról nem is beszélve).

Attis62 2010.11.27. 14:07:19

@Attis62:
Gondolj csak az Állatfarmra! A zorbán a Napoleon, a fődisznó!

gipsz1234 2010.11.27. 14:13:40

@csoko20: Gyurcsányék a közvagyont lopták ezek meg a magántulajdont.
Azért van egy kis nüansznyi különbség...

Bocs de szerintem a következő mondat a helyes: Gyurcsányék a közvagyont lopták ezek meg a magántulajdont is.

JT_Biopower 2010.11.27. 14:16:17

@combo: Méghogy az államnál jó kezekben van minden :)
Ahogy ökörpöröly is írta, rohad minden (Nekem is pont ez a szó jut eszembe). Te nem látod? Épp te vagy a vak!
A nettó fizetésed nem magánvagyon? Add oda nekik, ráöntik a szemétdombra.

gipsz1234 2010.11.27. 14:17:24

Fidesz mint polgári párt. Röhej. A rendszerváltás óta ez a legmocskosabb, legaljasabb vérkommunista, a lopást törvényesítő szarkupac. De mi az istenadta nép fogjuk a legnagyobbat szívni miattuk.

kenshikun 2010.11.27. 14:21:02

@combo: Akkor kérjük a lehetőséget, ha már kiiratkoztunk a nagy nemzeti egységből a saját keresetünkről mi rendelkezzünk, ne az állam. Az nem jó állampolgár, sőt üldözni kell aki csak befizet és semmit nem kap vissza, de az nagyonis jó állampolgár aki meg csak kivesz? Érdekes nézőpont...

pazola 2010.11.27. 14:26:28

" Most múlikpontosan 96. című posztban"

Ez uti a legnagyobbat az egeszben :DDDDD

Harcimaci 2010.11.27. 14:30:10

A 2022 lehet elírás? Talán 2012 akart lenni.....

szerjóska 2010.11.27. 14:30:17

nem lesz itt semmi, jön a palotaforradalom 2012-ben. orbán lemond 2013-ban, 2014-ig pedig ügyvezető kormány fogja vezetni az országot, varga mihály válságmenedzserrel az élen. pontosan annyira képesek ezek is mint a szockók, csak ezeknek sokkal nagyobb a pofájuk és ordenáré módon hazudnak akkor is, amikor az mszp már régen kussolt és szégyellte magát.

amatőrök ezek is, értelmes párt nincs. szopóág.

lehet választani a
reform-mszmp
a reform-hazafias népfront
a radikálisan zöld mszmp
és a radikálisan hazafias hazafias népfront között
fűszernek meg ott van a keresztény és hazafias népfront, zsoltikával.

let's get ready to Rambo

szerjóska 2010.11.27. 14:31:40

ja egyébként oltás a cikk, főleg TG stílusparódiája :D

JarJarJóska 2010.11.27. 14:37:17

Már olvastam pár írásod, de ez nagyon ütős lett, gratula!

papamaci1 2010.11.27. 14:54:35

1.Mivel Írország fontolgatja három legnagyobb BANKJÁNAK államosítását, nem hiszem , hogy az államosítás fogalma antidemokratikus lenne.
2. Miután a mnyp-k a kifizetéskor röhögve csődbe menekülnek, és nektek búcsút intve eltűnnek a ködben, miközben viszik a pénzedet, kérdés , honnan lesz nyugdíjad ?
(3.A mnyp-k helyett inkább műkincsben vagy földingatlanban kéne tartani a vagyonotokat, ugyanis arról még senki se hallott , hogy egy Munkácsy- festmény vagy 500 n.öl szőlő veszített volna az értékéből...a földingatlanok értéke 10 év alatt 90%-al nőtt pld.)

vi-hu 2010.11.27. 14:58:04

Hogy 2011-ben mi volt a EU halálának az oka:
egy antik vers 2010-ből:

Orbán lett a kormány (víz)feje,
Tele is lesz a kerek mg-i növényünk vele.

Hozza balfék törvényeit sorba,
a hatástanulmány meg le van szva.

Mit érdekli kinek mi a jó,
ő a főnök, ha megdöglik is ló.

Pártkatonái ott állnak girbe-gurba sorba
Nyomják a vakert, s nem csak hébe hóba.

ÁB, ügyészség és biróság,
neki táncolj mint a s.pál

A felelősség nem az övé,
Bár övé lesz majd minden lóvé.

"Megmenti" e nagyszerű országot,
Még ha személy szerint nem is kívánod.

Nem sokára nagy ember lesz
eljön az idő, hogy nyugat rettegj.

Sárközy, Merkel és a többi vezér
Orbánnal kötözködni nem ér.

Ó a főnök, az igazi nagy tudor
Európa az általa ásott gödörbe ugorj.

Felejtsd el a demokráciát,
Kövesd mindenben a magyar főpolgárt.

Maj megmondja kinek mit kell csinálnia,
S ilyen lesz az Orbán zemberi utópia.

Tovább is van mondjam-e még,
Vagy szakadjon ránk a kéklő jobb ég?

helloblog 2010.11.27. 15:11:59

@papamaci1:

Igazi fideszes demamógia, amit itt összehordtál.

Egy bank állami kézbe vétele a pénzügyi rendszer egészének védelmében nem kifogásolható. De ez nem azt jelenti, hogy a bankban lévő számlák is az államkasszába kerülnek, csak a tulajdonos változik. Nagy különbség! Amiről most szó van, az a számlákon lévő pénz ellopása, államosítása. Ugyanaz történik, mint a kommunisták hatalomra kerülésekor, azok is lenyúlták a felhalmozott vagyont, és jött a beszedő-kirovó nyugdíjrendszer, ami azóta is folyamatosan szarban van.

A magánnyugdíjpénztáraknak van garancialapja, erős állami felügyelet és eddig volt állami garanciája is. Ahogy az általad említett pénzintézeteknél is van ilyen. Szóval csak úgy nem tűntek volna el a ködben. Az állam viszont most azonnal eltünteti a pénzünket, szó nélkül elkölti folyó kiadásokra. Akkor ki is lop és éli fel a vagyont?

Az én magánnyugdíjpénztári pénzem egész szépen gyarapodott. Az államnál nem fog. Azt befizetem és elköltik azonnal. Akkor miért is kéne az államnak adnom, ahol hozamot sem kapok?

Fel kéne ébredned a nagy fideszes rózsaszín álomból, mert ha továbbra is hiszel nekik, egyszer majd arra kelsz fel, hogy a házad és a számlád is az övék lett. Majd a jó Járai vigyáz rá.

Cent Rum 2010.11.27. 15:13:43

@Elcseszett nick: "A kormány a nép nyomásának engedve a minimálbéreket 50%-os különadóval súlytja, hogy a szegények is végre igénybe tudják venni az adójóváíráson alapuló szociális juttatásokat, kedvezményeket.
:D"
Hát ez nagyon jó!
Annyival egészíteném ki, hogy nem különadóval sújtja, hanem különadó kötelező lehetőségét teremti meg.
A kormány megvédi az adó kedvezményeket!

Diktatúra Pécsett, új céget foglalt el a Fidesz! 2010.11.27. 15:43:17

A simlis fideszesek a közérdek elsőbbségéről papolnak a magánérdekkel szemben. De Szász Károlynak nem kellett büntetőadót fizetni százmilliós végkielégítése után, Borkai Zsolt polgármester maradhatott és a hetven év feletti Szapáry György nagykövet lehet. És a napokban nagy takarékosság hevében a frissen kinevezett Járai Zsigmond bérét pedig háromszorosára emelték. A törvényeket névre szólóan alakítják, hogy a barátok mindig kivételezettek legyenek.

turulpina 2010.11.27. 15:52:27

@Herr SturmLeszezmégígyse: "Schmitt Pál pedig már aláírta, amikor még el se kezdték megfogalmazni."

A Nemzeti EgyüttMűködés Köztársasági Elnöke Legitimálva Legott A Forradalomtól A Szavazófülkékben (NEMKELLAFASZ), Schmitt Pál a Nemzeti Együttműködés Rendszere iránti elkötelezettsége jeléül átadott I. Viktátornak 50-50 darab előre aláírt, biankó Törvény- és Alkotmányívet, a törvénykezés gördülékenyebbé tételének előmozdítása céljából.

Az egyik ilyen Alkotmányozóíven rajta maradt Makrai Katalin asszony diós piskóta receptje is, ilyeténképp ez is bekerült a 2011-es új Alkotmányba (89.§) , közvetlenül a kábeltévés telefonszáma elé (90.§) és nem sokkal Orbán Gáspár futballedzéseinek heti rendje után (77.§), melyet a Nagy Forradalmi Sietségben I. Viktátor jegyzett fel egy paksamétára.

ökörpöröly 2010.11.27. 16:07:11

@helloblog: Csak sajnos komoly esély van arra, a fikcióból igazság lesz!:)

combo 2010.11.27. 16:07:17

@JT_Biopower: @kenshikun: Jaj, azt hittem, egyértelmű, hogy ironizálok (Szijjártó úr kedvenc szófordulatait ellopna)...

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.27. 16:07:43

Nem értem, mit kell itt görcsölni. Azt is megtehették volna, hogy 13 évre visszamenűleg 98%-os különadóval sújtják a mnyp-i kifizetéseket. E helyett megtarthatod, csak nem kapsz nyugdíjat, ha nem mondasz le a pénzedről a javukra, és kiiratkozol a társadalomból. Nézzétek a jó oldalát: 10ezren összejövünk, abból kijön a debreceni stadion! Épül, szépül az ország!

Nem tudom, nem is érdekel! 2010.11.27. 16:09:24

A rohadt kis gonosz törpe állandóan gumibugyiban jár, jól meg lesz fingatva hétfőn, Gyurcsány kérdést intéz hozzá, miért fél min.eln. úr címmel. Hehe :)))

JT_Biopower 2010.11.27. 16:13:47

@combo: Sose lehet tudni ;)
Ahol gondolod, rakj mosolyt.
----------------------
A 2019-ben történt népszavazáskor Orbánia népe 100%-os részvétel és 100%-os egyetértés mellett úgy döntött, hogy Orbán Viktort a 7 Vezér sorába emeli nyolcadiknak.
A szavazás eredményének hivatalos kihirdetésekor a nép hálája jeléül Viktor Vezérnek - az egyik korábbi és sokat említett mondata okán - a messzi Amerikai indián rokonaink segítségével egy döglött lovat ajándékozott.

ökörpöröly 2010.11.27. 16:16:00

Ha már alapról van szó. Aki teheti, az sürgősen vigye ki megtakarításait régiós demokratikus jogállamok pénzintézeteibe. Már havi 4-6 euróért lehet osztrák számlát nyitni, akár Budapesten is. Emellett számtalan befektetési konstrukció áll rendelkezésére a számlatulajdonosnak. Az osztrák számlára és befektetésekre osztrák állami garancia van, a szigorú osztrák banki törvények és etikai kódex megvéd minden befektetőt.
Mivel a kormány most lopott el 2800 milliárd forint megtakarítást magánszemélyektől, semmi nincs biztonságban.
Magyarország nem jogállam, hanem banánköztársaság. Innentől az állampolgároknak nem kell betartani az adó- és járulékfizetési kötelezettségeket. Mindenki gondoljon saját maga és családja anyagi biztonságára! Ahogy nem volt erkölcsileg bűn a Rákosi-rendszerben a feketevágás, a termények eltitkolása a beszolgáltatás alól, úgy nem bűn, ha a cigány Szaddam-kormány tolvajainak keze közül az állampolgár menti a vagyonát és munkájának gyümölcsét!

combo 2010.11.27. 16:29:09

@JT_Biopower: Ide inkább a :-( smiley passzol...

Egyébként csak nekem tűnt fel, hogy a "bérrettegők"-et szajkózó papagájkommandó eltűnt a fórumokról?

Bevallom, én személy szerint elég sok mindenre számítottam, pl. a káderügyi arroganciára (Schmitt, Polt, Domokos, Szalai), de arra nem, hogy visszamenőleges hatályú törvénykezés lesz, lerúgják az AB-t, miközben minden alapvető joggal ütköző módon magántulajdon-lenyúlást hajtanak végre (még akkor is, ha a manyup-megtakarítás "korlátozott hozzáférésű" magántulajdon).

Magyarország, 2010.

ökörpöröly 2010.11.27. 16:30:44

Annyi biztos, alap van már, hogy Rákosiék idejében nem tudtak ennyi blődli kitalálni.
Az meg, hogy állítólag a lakosság többsége támogatja a cigány Szaddam-kormányt, még többen a cigány Szaddamot. Az azt jelenti, hogy a magyar nemzet alsóbbrendű nép, ami alkalmatlan az államiságra.
Úgy szégyellem magam miattuk, mint a kitörni akaró cigányzenész a cigánysori tetves romák miatt.
Szarházi nemzet, szálljon már meg minket Ausztria!:) A kevés normális embert integrálják, a csőcselék meg megmarad rabszolgának!:)

Lacdelo 2010.11.27. 16:36:13

Nem orulok az ilyen cikkeknek, meg a vegen OV elolvassa es otleteket merit. Aztan meg leshetunk ha tenyleg 12 evre kitoljak a valasztast. A tobbi szornyusegrol mar nem is beszelve.

kenshikun 2010.11.27. 16:38:44

@combo: elnézést, de sajnos elég ritka manapság az irónia megjelenése blogban, de azért valahol reméltem én is :)

Lacdelo 2010.11.27. 16:40:04

@combo:

Nem titkoltak a fiuk. Igy kampanyoltak: Ha 2/3 meg lesz nagy valtozas, ha nem akkor kicsi.
Meg lett, tehat nezhetunk mint a moziban.:(

JT_Biopower 2010.11.27. 16:43:40

@ökörpöröly: Rendszeresen járok át. Osztrák ismerősök pár éve már a német nevemet is kitalálták :)

Q-rious 2010.11.27. 16:44:40

@ökörpöröly: hol lehet olyan számlát nyitni?

Lacdelo 2010.11.27. 16:45:36

@ökörpöröly:

Elegge gaz, hogy ennyi tajekozatlan ember van. A problema az oktatasban (illetve annak hianyaban) es a tarsadalomban van.

Sokan nem ertik mi is az a jogallam es tarsadalmi szolidaritas.

ökörpöröly 2010.11.27. 16:50:58

@Q-rious: Az Oberbanknál lehet Budapesten. Én is nézek szét, hogy a család a megtakarításait kint helyezhesse el. Egyébként a határ mentén állítólag majd minden fióknál van magyar nyelvű ügyintézés.

ökörpöröly 2010.11.27. 16:55:46

@Lacdelo: Társadalmi szolidaritás... Ezzel a fogalommal már annyiszor visszaéltek. Ezzel a jelszóval államosítottak a kommunisták, először csak az 50 fő feletti üzemeket, aztán minden magáncéget. Először csak a nagybirtokokat, aztán meg a kisparasztokat is behajtották a TSZ-be.
A társadalmi szolidaritás fogalmával szokták lerabolni mindazokat, akik munkájukkal megtakarításokat halmoztak fel.
Most is ez van, elrabolnak 2800 milliárdomat magányszemélyektől a társadalmi szolidaritás hazugságával.
Te, nem kellene Csányinak, Demjánnak, Simicskénak a társadalmi szolidaritás címszó alatt a nemzeti vagyonból jogtalanul elrabolt vagyontömeget vagy annak egy részét visszaadnia? Netán Orbán apuci a nemzeti vagyonból pénz által megalapított bányáit nem kellene újra állami kézbe venni?

Izomor Lánya 2010.11.27. 16:55:54

@Rókakígyó: Esterházy úgy 15-20 éve pontosan leírta, mi a baj az országgal: az oroszok ugyan kimentek, de minket itthagytak benne.

----

Minap Michael Palin-t láttam valamelyik Discovery/Spektrum stb. csatornán K-Eu-ban kószált, éppen Mo és Ukrajna volt soron. Egy okos (angolul kiválóan beszélő) ukrán elmondta, hogy Ukrajnával az a baj, hogy a nép nem érti, ha a kormánynak bíbelődni kell mindenféle demokratikus megfontolásokkal, mert az úgy nem 'hatékony', tökölésnek látja az ilyesmit -- egy kormány (hatalom) legyen hatékony; de hát mit várhatunk szegény ukrán néptől, meg kell ezt tanulni, sok idő.

Hát nem úgy látom, hogy a magyar nép előrébb tartana ebben a tanulásban.

ökörpöröly 2010.11.27. 16:58:22

@Lacdelo: Jogállam.... Itt?:) Eddig se volt, most még kevésbé lesz. Aki jogállamban akar élni, annak ki kell vándorolnia innen.

Q-rious 2010.11.27. 17:00:54

@ökörpöröly: köszi, megnézem. A kinti bankoknál nem feltétel a kinti állandó lakcím? Általában úgy szokott lenni :(

ökörpöröly 2010.11.27. 17:08:46

@Q-rious: Nem, mivel uniós állampolgár vagy. Tudod, a tőke szabad áramlása és egyebek. Személyi igazolvány kell.

JT_Biopower 2010.11.27. 17:08:58

A klasszikus film címéből:
Add a pént, és kuss!

Lacdelo 2010.11.27. 17:10:59

@ökörpöröly:

A tarsadalmi szolidaritast a 16%-os SZJA bevezetese kapcsan hoztam fel. Sokan nem ertik, hogy miert aranytalan az egykulcsos ado. Nem ertik hogy a 16%-os ado nem ugyan annyit jelent egy milliomosnak, mint egy minimalberesnek. Sokan azt hiszik, hogy az az igazsagos, ha valaki 10-szer tobbet keres az 10-szer tobbet adozzon. Aki 10-szer tobbet keres az vigan ki tud fizetni 20-szor akkora adot is.

Egyebkent Matolcsyt meg egyszer se hallottam ugy megnyilatkozni hogy a Mnyp elvonasa a tarsadalmi igazsagossag neveben lenne. Ha nem jol tudom javitsal ki. Az azert kell, hogy pont a gazdagokat segito Szja lefaragast megtudjak valositani. Pont azert veszik el a Mnyp tagok maganpenzeit, hogy a tarsadalomi szolidaritas ne ervenyesulhessen az adorendszerben.

gorcsev54 2010.11.27. 17:20:11

Kedves Barátaim! Hölgyeim és uraim! Polgártársak!

Írhattok akármit mondhattok akármit (Amíg engedem!) Akkor is az lesz amit én mondok és "punk-tum"!

Aláírás: Orbán Viktor
Magyarország egyetlen és örökös és igaz (legitim) miniszterelnöke

Megjegyzés: És a 2/3-os népakarat!

Gico 2010.11.27. 17:20:30

Szóma ha mondom, segít a gondon...

ökörpöröly 2010.11.27. 17:24:00

@Lacdelo: Ennyi ökörséget összehordani.:P
Nem csodálom, hogy a cigány Szaddamot támogatod.

Teljesen torz és beteg volt az az állapot, hogy egy szűk, bejelentetten jól kereső réteg fizette az SZJA túlnyomó többségét. A többiek meg elvoltak a fekete- és szürkegazdaságban.
A 16%-os SZJA a legmagasabb hozzáadott értéket előállító rétegek súlyos adóterheit csökkentette. Sokkal nagyobb probléma, hogy keverik a szociális ellátórendszert és az adórendszert.

Nem mondta, de ... Egy kis értelemmel felfogható, hogy a nyugdíjpénztárakban a legnagyobb megtakarítást a magas bruttóval rendelkezők fizették be, illetve ők járnak a legrosszabbul, ha átmennek az állami nyugdíj intézményébe.

Az államadósság törlesztésére, illetve a 750 milliárdos nyugdíjkassza lyuk befoltozására akarják fordítani.

ökörpöröly 2010.11.27. 17:24:34

@ökörpöröly: Az első két sor visszavonandó!:)

Q-rious 2010.11.27. 17:34:09

@ökörpöröly: azt értem, hogy miért biztonságosak az osztrák bankok, de már máskor is néztem ezt az oldalt, és nem jutottam sokkal előrébb. Mintha kicsit nagyobb játékosoknak szólna. Én nem akarok offshore céget csinálni, egy egyszerű lakossági bankszámla kéne, de úgy tudom, a pénzmosás megelőzése miatt elég szigorúak a szabályok az unióban. És pl. azt sem értem, hogy az Oberbank ha fiókjai vannak Mo-on, mennyiben más, mint pl. az AXA, ami francia tulajdonú, vagy a volt CIB, ami olasz, stb. Ezek mind az itteni banktörvény alapján működnek, célpontjai a különadónak, stb. Az Oberbank nem ilyen?

JT_Biopower 2010.11.27. 17:36:57

@ökörpöröly: Matolcsynak elromlott a számológépe (vagy meghekkelték)?
Van kb 20000MrdFt államadósság, amire 1300MrdFt éves kamatkifizetés van.
Ha az államadósságot <10%-kal tudjuk csökkenteni, akkor hogy jön ki az éves kamatfizetési kötelezettségnél >20%?
Pláne ha nő az állam adósságkockázati felára ;(
Nem vagyok közgazdász meg makroökonómus sem, ezért cáfoljatok meg nyugodtan! :)

Szpókember · http://szpokember.blog.hu 2010.11.27. 17:44:23

hasonló témák: szpokember.blog.hu

ökörpöröly 2010.11.27. 18:42:31

@Q-rious: Az a nem mindegy, hogyan milyen bankszámlát csinálsz. Nekem a szüleimnek volt régebben kinti számlájuk, már akkor is lehetett csinálni 1990 körül.
Az osztrák bankszámla azt jelenti, hogy az osztrák állam garantálja, és az osztrák bankszabályok és banki etikai szabályok igazak rá. A magyar államnak nincs jogosultsága rá. Ugyanolyan, mint a luxemburgi számlák esetében, neked csak akkor van fiz. kötöd, ha átutaltatod magadnak a pénzt magyar értékpapír vagy pénzszámlára.

ökörpöröly 2010.11.27. 18:44:02

Tel.: + 36 (06)1 / 298 29 – 00, ez az elérhetőségük.

ökörpöröly 2010.11.27. 18:45:57

@Commandante Jayasuriya:

Köszi, ezt én is megtaláltam tegnap! Hétfőn beszélek velük.

Id. Lencsés István 2010.11.27. 18:48:00

Ez a lényeg:

Az állami nyugdíjrendszerbe öröklés nem lesz, helyette a kormány bevezeti az özvegyi járadékot. Egyéni számlák lesznek, ennek a részletei azonban még kidolgozatlanok. Az államadósság kezelő alapot egy ötfős testület irányítja majd, a kormány folyó kiadásokra is költheti a visszaáramló nyugdíjvagyont. A pénztári befizetésekre vonatkozó állami garancia megszűnik, és a Pénztárak Garancia Alapját is kisöprik. A 24 százalékos nyugdíjjárulékot nyugdíj-hozzájárulásra keresztelik.

EZEK A MOCSKOK TUDJÁK A FÉRFI KORÁN HAL!

Commandante Jayasuriya 2010.11.27. 18:51:03

@Q-rious:

Nem az ügynökük vagyok, viszont az ügyfelük.
A számlanyitást kivéve mélben, vagy internetbankingon keresztül mindent intézhetsz.

www.rbgd.hu/index.php

ökörpöröly 2010.11.27. 18:51:36

@JT_Biopower: Sajnos én is hasonlóan gondolom. A Libajnai-kormány 185 HUF/CHF árfolyama helyett van 210 HUF/CHF. Ez rögtön 10% feletti bukta. Aztán jön az országkockázati felár... Aztán most megint rebesgetik a nemzetközi elemzőintézetek a leminősítést, az pedig 10-20%-os árfolyamesést is jelenthet.
A jogbiztonság és kiszámíthatóság teljes hiánya miatt nem fog beömleni a működőtőke, nem fognak nőni a beruházások, hanem a spekulációs tőke játékszere leszünk.
Egy közepesen erős nemzetközi befektetési alap be tudja dőlteni a forintárfolyamot és a tőzsdét is.
Közben meg a cigány Szaddam azt hiszi, Eurázsia-Magyar Birodalom éppen a sátánnal és az USA-val vív világháborút!:P
Tiszta vicc az egész.
Szerintem a cigány Szaddam azért vesz annyi földet, hogy lehessen hol létrehoznia a kambodzsai mintájú gyilkos mezőket!:)

Commandante Jayasuriya 2010.11.27. 18:53:01

@ökörpöröly:

Nézd meg az ausztriait is, magyar nyelvű a honlap amit küldtem.

www.rbgd.hu/index.php

Q-rious 2010.11.27. 19:06:00

@Commandante Jayasuriya:
@ökörpöröly:
köszi szépen az infókat és linkeket, nagyon hasznosak.

CRP_nulla 2010.11.27. 19:07:17

Jókat nevetek a kommenteken. :D

A hülye fidesz még mindig nem jött rá, hogy csak azért kapott 2/3-ot, mert a zemberek nem a fideszre szavaztak (programja sem volt), hanem az MSZP ellen.

kenshikun 2010.11.27. 19:07:50

@Lacdelo: Azt azért sokan elfelejtik, hogy a sávos adózásban ugyan 17% volt kis bérnél az adó, de csak bizonyos összeg (ha jól emlékszem a minimálbér) összege FÖLÖTTI részből. Ellenben most ugyan 16%, de a TELJES félszuperbruttó bérből. (ugyan ez majd lemegy szépen lassan simán a teljes bruttóra). Ez nekem pl. majd 6000ft mínuszt jelent havonta, még a kb 300.000 bruttó környékén érkezünk 0-ra...

Commandante Jayasuriya 2010.11.27. 19:14:21

@ökörpöröly:
@Q-rious:

Részemről a "szerencse", örülök hogy segíthettem.

eccerüvagyok 2010.11.27. 19:31:26

@ökörpöröly:
Akkor ezek szerint pl. egy osztrák bank magyar fiókjában van lehetőség "külföldi" számlát nyitni, tehát külföldi bank = külföldi számla?

Humperdickk · http://kikellennekjonni.blog.hu/ 2010.11.27. 19:42:17

@kenshikun: nem teljesen jól tudod: a minimálbér adómentes volt, felette ugyan a (félszuperbruttó) jövedelem 17%-kal adózótt, de 3 188 000 bevallott éves jövedelemig működött az adójóváírás intézménye, így az sem volt 17%. (Sőt, még 4 698 000-ig is volt mit levonni.)

Most viszont lassan, nem egyszerre, de megszűnik az adójóváírás, ami a gazdagokat eddig se nagyon érintette, a szegényeket viszont igen: ez után minden jövedelem 16%-ka adózik, az is, ami eddig nem tette.

Enyhít ezen valamiképpen a gyerekek utáni adókedvezmény, de abból is a magasab jövedelműek profitálnak (mivel ők tudnak többet levonni, mivel többet is adóznak).

AZ meg a pofátlanság netovábbja, hogy nem csak azok szívnak, akik nem AKARNAK, hanem azok is, akik nem TUDNAK gyereket csinálni (az örökbefogadás meg évekig is elhúzódik!), sőt, azok is, akiknek MÁR nincs gyerekük - mert mondjuk felnőtt...

Az meg már tényleg a slusszpoén, hogy a családi pótlék továbbra is MINDENKINEK jár. Annak is, aki 160 000-et kaszál gyerekenként...

Jó kis ország ez...

Fedor · http://fedor.blog.hu/ 2010.11.27. 22:15:31

"18 év alattiak 67 százalékos kedvezményt és MFB-hitelt kaphatnak"

Ez a kamatyos kamaty utánérzése a Feleségversenyből, nem? :-)

agent_x 2011.09.09. 21:32:59

"Fölmerült, hogy azok, akiknek van diplomájuk, a fizetésük egy részét adják egy alapnak, amelyből a következő generációt képzik - mondta az InfoRádiónak Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter."

inforadio.hu/hir/belfold/hir-455662
süti beállítások módosítása