HTML

Holnapi Újság

Hírek, amiket holnap, holnapután és ezer év múlva fogunk olvasni. Vagy akkor is. Ha írna nekünk, ide tegye: holnapiujsag@gmail.com

Rajongj!

Érdekes linkek

Ezek is

Friss topikok

2010.11.10. 11:34 holnapi újság

2068: Két éven belül búcsúzunk az átmeneti adóktól?

Címkék: adó válságadó 2068 átmeneti adó

RÖVIDHÍR

Az a gazdasági válság, amihez az ezredfordulót követő évtizedben, elsősorban is a hornista-gyurcsányista párt, akkori nevükön a szocialisták, kormányzása vezetett, lassan véget érni látszik. Így reális esély van arra, hogy a Nemzeti Erők Minden Jóval Felkent Kormánya még ebben az évtizedben megszabadítsa a most már szépen gyarapodó, és lassan a dinamikus növekedés pályájára álló magyar gazdaságot a 2010-es években kényszerűen kivetett válságadóktól – jelentette be ezekben a percekben II. Orbán Viktor, a Magyar Nemzet Egységes Orbánja a Nép Házában.

Az Elnök szavai szerint az energetikai szolgáltatóknak, kereskedelmi hálózatoknak, pénzintézeteknek és az informatikai szektor cégeinek várhatóan 2070-ben kell utoljára megfizetniük a válságadónak és Robin Hood adónak nevezett, bevezetése óta hangsúlyozottan átmeneti sarcot. Ebből egyébként idén nagyjából 1400 milliárd forintos bevételre számít költségvetés.

"Konzultálni fogunk a Nemzeti Kétharmadok Szövetségével, a Fogyasztó Emberek Nemzeti Szövetségével, a Nemzeti Üzletláncok Hálózatának Szövetségével, az Energiafogyasztó Emberek Nemzeti Szövetségével, valamint a Nemzet Nemzeti Szövetségével. Továbbá újabb minden részletre kiterjedő, alapos, és csakis a tényeken, számokon alapuló kalkulációt csinálunk a Matolcsy György Növekedéskereső és Légvártervező  Elemzőközpont szakértőivel, akik a mostani növekedési pályát felvázolták. Ha az újabb felmérésből és a Lengyel László Közgázirodalmi Akadémia felméréséből is úgy tűnik, hogy a magyar gazdaság három éven belül eléri az évek óta áhított évi 3 százalékos növekedési ütemet, megkezdjük az egyeztetéseket az adók kivezetéséről" – mondta a Magyar Nemzet Egységes Orbánja.

A vizuneten közvetített sajtótájékoztatón tett bejelentést elsőként a Lázár Testvérek Nemzeti Szolgáltató Lánc közleménye kommentálta. Eszerint "a lépés jó és üdvös a magyar gazdaság egésze számára, ám az adót egyes szektorokban a magyar cégek helyzetbe hozása és a magyar áruk forgalmának javítása érdekében indokolt lehet meghagyni".

35 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://holnapiujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr732437958

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Mérges 1234 2010.11.10. 12:10:43

Elég jó, de a narancs had úgysem érti, aki meg érti csak sírva tud rajta röhögni.....

Egyébként kimarad még belőle, hogy természetesen a magánnyugdíjpénztári befizetéseket is visszaírányítják a Manyupokba, az átmeneti időszak alatt elhunytakat is visszamenőleg kártalanítják, de legkésőbb 2080-ba aztán tényleg....

wiseguy 2010.11.10. 12:14:47

Az a baj, hogy eddig vicces volt a holnapi újság de már nem.
És nem az újság változott!

Pók · http://poooOOoook.blog.hu 2010.11.10. 12:27:07

Tudok jobbat!

2098: Tíz éven belül búcsúzunk az átmeneti adóktól!

III. Orbán Viktor...

5000 milliárd...

Nemzeti Nemzeti Nemzeti Nemzeti Négyharmad Szövetség...

Hihihihahaha, de vicces!!!

tuono 2010.11.10. 12:41:07

"Matolcsy György Növekedéskereső és Légvártervező Elemzőközpont" :D

Kody 2010.11.10. 12:41:30

Ez már nagyon erőltetett.

rozsdamentes arcél 2010.11.10. 12:44:14

Az abszurd humornak az a halála, ha a valóság utoléri.

Pl. ez a hír: ha egy tv adó túlságosan nézett, akkor köteles rosszabb műsorokkal csökkenteni a nézettségét. Vajon ez vicc, vagy egy tényleges tervezet része? Vajon Észak-Koreában vagy Magyarországon?

csárli hárper 2010.11.10. 12:44:39

"Ebből egyébként idén nagyjából 1400 milliárd forintos bevételre számít költségvetés." ez kérem egy ordas nagy hazugság! Akkor már nem lesz forint, 2025-ben áttérünk a Viktorint-ra! csak szólok.....

nexialista · http://nexialista.blog.hu 2010.11.10. 12:48:44

kár, hogy közben a hetvenéves szolgálati viszonyt felemelték hetvenhétre, (bár nők már 76 év után korkedvezményes nyugdíjba vonulhatnak)

Hardbácsi 2010.11.10. 12:52:01

csúsztatás van az újságban. A link 2058-at ígér, de a címben már 2068 van. az a 10 év az smafu? :D

Kelsen és Coase · http://igyirnankmi.hvg.hu 2010.11.10. 13:07:34

ja szerintem is az a baj, hogy utólérte a valóság a fikciót. ez a közpolitikai tárgyú holnapi újság posztok halála

turulpina 2010.11.10. 13:22:49

@wiseguy: hanem te lettél érzékeny jobber fasz?

turulpina 2010.11.10. 13:24:00

@nexialista: viszont a nők koraai nyugdíjba vonulása érdekében a nyugdíjjárukék már 42%.
Közben viszont 15.5%-os lett a SZJA-kulcs!

grigorijja 2010.11.10. 13:32:40

@turulpina: szövegértés 1-es, ülj le!!!

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.10. 13:38:40

Szerintem nyugodtan megmaradhatnak a válság adónak nevezett cuccok.

Valahogy nem sajnálom a bankokat, biztosítókat, multikat.
Lehet a szolidaritás érzetem nem fejlődött ki rendesen, miközben engem sarcolnak.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.10. 13:43:48

@Hardbácsi: Így ütősebb. 2078 az viszont már túlzás. Azon már rommá röhögik magukat a proletárok.

wiseguy 2010.11.10. 13:44:17

@turulpina: nem hiszem hogy jobber fasz lennék, viszont félreértetted a hozzászólásom.

Próbáld ennek tükrében értelmezni amit írtam:
rozsdamentes arcél 2010.11.10. 12:44:14
"Az abszurd humornak az a halála, ha a valóság utoléri."

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.10. 13:45:41

@wiseguy: Mindegy neki csak Jobberezhessen meg faszozhasson. Ez egy ilyen hely.

Gurney Halleck 2010.11.10. 13:46:53

@Trompf: Magaddal sem szolidarítasz? Szerinted ki fogja végső soron megfizetni a különadót te nagyon okos?

wiseguy 2010.11.10. 13:48:22

@Trompf: azon még nem gondolkodtál, hogy a bankok, biztosítók, multik honnan teremtik elő azt a pénzt amit befizetnek válságadó formájában?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.10. 13:52:52

@Gurney Halleck: Ha jól értem, azt akarod mondani, hogy ha az állam terhet rak a multira, bankra akkor az továbbhárítja azt rám.
Puszta kényszerből.

A bibi a logikádban ott van, hogy ha a multik megemelik áraikat, akkor lehet feltámadna a kiskereskedelem. Ettől kéne rettegnek ?
Ez szerintem inkább cél.

A multik bankok meg fizessenek csak.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.10. 13:56:09

@wiseguy: Fura mód én olyanokat olvasok, hogy X bank, Y biztosító, és Z üzletlánc idán is megduplázta N százmilliárd profitját.

Talán abból.
Ha nem akkor jöhet az a híres kapitalista verseny. Na nem az, ahol a multik adókedvezményekkel maguk alá gyűrik a kiskereskedőket, hanem az igazi.

turulpina 2010.11.10. 13:59:35

@wiseguy: my bad, kissé érzékeny vagyok manapság.

Gurney Halleck 2010.11.10. 13:59:39

@Trompf: Aha értem. Akkor majd jönnek a sarki bankok mert ez a cél? Húbazmeg... Amúgy bizony, továbbhárítja, mert nem hülye. És a nagy tömegek nem fognak a tecsóból vagy az ósanból visszaszokni a sarki Marinénihez. De ne nekem higgyél, hanem majd a zsebednek. Tudom, az sem baj, ha kevesebbet keresel, és többet fizetsz, csak az a lényeg, hogy a komcsik eltakarodtak.:)

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.10. 14:03:14

@Gurney Halleck: Nem egészen erről van szó, és tényleg szeretném ha ezt észrevennéd.
Hanem leginkább arról, hogy vannak a kiszolgáltatottságunkat (kiskereskedők, emberek, állam) növelő törvények (bankoknak multiknak nyújtott adókedvezmények) és vannak olyan törvények, melyek ezen kiszolgáltatottságot csökkentik (válság adó pl).

Azon meg légyszi ne vitatkozzunk hogy jelen vitában ponthogy én vagyok a komcsi, és te véded a bankokat, multikat.

Gurney Halleck 2010.11.10. 14:12:47

@Trompf: valamit félreértesz. Én nem védem a bankokat és sem a multikat. Én a saját zsebemet védem, mert nagyon naiv vagy, ha azt feltételezed, hogy végső soron nem te fogod ezt a különadót kifizetni. Én már most fizetek, mert szeretett pártunk és vezérünk dicsőségére (mai benyögésük, miszerint nem ám 2-3 évig lesz a különadó, hanem tovább) rendesen esik az OTP részvényem. De hidd csak azt, hogy most majd a gonosz multik és bankok jól rábasznak, ha ettől neked jobb. Béke.

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.10. 14:19:25

@Gurney Halleck: A környező országok (radikális és kevésbé radikális) baloldali pártjai mellesleg ezen lépést zászlajukra tűzték.
A bankadót pedig egyre több ország be akarja vezetni.
Szerintem ez az irány speciel jó.

(Vannak olyan intézkedések melyek nem, pl visszamenőleges adó. Érdemesebb ezeket fikázni, mert akkor különbséget lehet tenni egy jóízű "fideszes f@sz" böffenet és a valódi kritika között).

wiseguy 2010.11.10. 14:20:05

@Trompf:
1. ha minden bankot, biztosítót egyformán sarcolnak attól nem lesz verseny. Csak az állampolgár fog többet fizetni.
2. A multik alatt feltehetően a hypermarketeket érted. Ezeket kb. annyira lehet összehasonlítani kiskerekkel (sarki kisbolt, egyebek gondolom) mint a narancsot a banánnal. A kiskernek soha nem lesznek olyan beszerzési árai mint a multinak. Tehát verseny itt sem lesz. A multi emeli az árat, de még mindig olcsóbb lesz mint a kisker, te pedig eldöntheted, hogy a drágát veszed vagy a drágábbat. (erősen sarkítva) Verseny itt sem lesz.
Na ki b@szik rá a végén?

weirds 2010.11.10. 14:22:11

@Trompf: Értem én a logikád, és tényleg szép is lenne, ha felerősödnének a kisboltok, DE az a baj, hogy az egyik első számú ok a nagykereskedők forgalmának, hogy röhejesen olcsók, és ha emelik az áraikat a válságadó miatt és tételezzük fel egy árba lesznek a kiskereskedőkkel. Akkor se fognak többen járni a kicsikhez, mert a nagynál nagyobb a választék, és amúgy is : "nézd már milyen csili-vili" :D de komolyan..

Gurney Halleck 2010.11.10. 14:24:54

@Trompf: húúú, hogy mondjam, hogy te is megértsd...? Lehet, hogy jó az irány, lehet, hogy más is be akarja vezetni, de attól még TE (meg én, meg a többiek) fogjuk kifizetni. Apránként, de érezhetően. Ferstéhen?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.10. 14:26:24

@wiseguy: Arra is mi baszunk rá, ha a multikat édesdeden ringatjuk, és mindenféle adókedvezményeket adunk nekik.
Mindenképpen mi baszunk rá. És nem a végén hanem az elejétől kezdve.
Mint ahogyan említettem nem az a kérdés, hogy ki baszik rá, hanem az, hogy merre haladunk.
Nő-e a kiszolgáltatottságunk, vagy csökken.

És a haladás irány ezen törvényekkel kifejezetten kurva jó.

wiseguy 2010.11.10. 14:35:13

@Trompf: teszek még egy próbálkozást.
Ezek a szídott multik, bankok, biztosítók, stb. mennyi embert is foglalkoztatnak?
Ezek az emberek után mennyi járulékot fizetnek?
Maguk az emberek, mennyi szja-t meg ÁFA-t fizetnek?
Ha elküldenek annyi embert (lásd erste bank) hogy változatlan profit mellett (mert arról nem fognak lemondani, miért is mondanának le?) kigazdálkodják a válság adót, akkor is kurva jó az irány?

Trompf · http://trompf.blog.hu 2010.11.10. 14:41:35

@wiseguy: teszek én is egy próbálkozást.
Jóval több munkahely volt, és sokkal jobban ment az embereknek, és államnak, amíg nem voltak itt a multik. A multi ugyanis definítív kevesebb erőforrással többet termel.
(Bankok mindig voltak, és mindig lesznek)

És te most komolyan azzal érvelsz, hogy a kiszolgáltatottságunk akkora lett, hogy azt kell tennünk amit fütyülnek ? Netán fizessen nekik az állam, hogy itt lehetnek ? Mert lassan ott tartunk.

Egy folyamat volt az is, hogy ide jöttek és zsarolhatnak. Valaki ennek láthatóan örül, én nem.
Létezik folyamat mely eredményeként a kiszolgáltatottságunk csökken, és a kiskereskedők teret kapnak, pl ilyen törvények kapcsán.

jaku 2010.11.10. 21:58:58

:D
1. Mennyivel jobb lenne, ha a valsagadot nem a multikra terhelnek, hanem a maganemberekre. Lehet, hogy egy reszet tovabb terhelik igy is a multik, de nem tudjak 100%-osan.
2. Nem kene valsagado, ha az elmult 20 evben nem lopjak szet az orszagot. Nem csak a politikusok loptak am, hanem a fel orszag, hiszen minden csaladban van/volt peldaul egy bt.
3. Az emberek butak. Ha az eddigi volt a jo irany (az elmult 20 ev), akkor miert csak atmeneti mukodesi engedelye van a bkv-nak? Miert nincs belso termelesunk? Miert viszik ki a multik offshoreban a nyereseget?

Ez a nep, csak akkor tud osszefogni, ha megszalljak az orszagot, de ahoz mar butak, hogy kezukbe vegyek sorsukat. Nem ma derult ki, hogy szar van a tortaban, de megis hagyjuk, hogy 20 eve kulonbozo kormanyok, kulonbozo emberei lopjanak, csaljanak, hazudjanak, es mi mosolyogva elhiszuk a sajat partunknak, hogy majd 2 vagy 4 ev mulva minden jobb lesz. Mar 20 eve. Gratulalok.

Nem vagyok ko kemeny jobboldali, de most eloszor tetszik, hogy megprobalnak valamit mashogy csinalni. Ha nem jon be, akkor sincs semmi, ujabb megszoritasok, leepitesek...ahogy eddig is, az elmult 20 evben.

lmlm 2010.11.11. 09:15:25

Szeretném azt hinni, hogy ezt én ösztönöztem :) "Matolcsy György Növekedéskereső és Légvártervező Elemzőközpont"

holnapi újság 2010.11.11. 10:58:08

@lmlm: tényleg, "Állami Légvár-, Alagút-, és Viaduktépítő"; működött a tudatalattink, úgy tűnik. Köszönet a mondásért :)
süti beállítások módosítása