HTML

Holnapi Újság

Hírek, amiket holnap, holnapután és ezer év múlva fogunk olvasni. Vagy akkor is. Ha írna nekünk, ide tegye: holnapiujsag@gmail.com

Rajongj!

Érdekes linkek

Ezek is

Friss topikok

2010.04.19. 22:49 holnapi újság

2014: Jobbikkal és Fidesszel is kampányol az MSZP

Címkék: kampány politika mszp fidesz parlament jobbik lendvai ildikó 2014 lmp

Noha még csak egy hete kezdődött az idei, a választójogi törvény módosításával korábbinál is rövidebb, mindössze harmincnapos kampányidőszak, várhatóan minden korábbinál hevesebb harc folyik majd a most még utoljára 386 parlamenti mandátumért (mint ismeretes, a most leköszönő parlament döntése szerint a 2018-as választásoktól csökkenhet a képviselők száma, de hogy mennyivel, azt már csak az új képviselőház iktatja majd törvénybe).

A kormányba való visszatérésről beszélő, ám a 2010-es választásokon elért csaknem 20 százalékos eredményt azóta egyetlen népszerűségi listán sem produkáló MSZP nemcsak a korábbi csodafegyvert vetette be a párt élére visszatért legendás Lendvai Ildikó személyében, hanem egészen újszerű kampányt indított. A Népszava, a Hócipő, a 168 Óra és az ATV által kreatívnak, politikai ellenfelei által megtévesztőnek, a párt által helyi sajátosságokra alapozottnak nevezett akció lényege, hogy Kelet-Magyarországon - elsősorban az északi megyékben - a "jobbik", a Dunántúlon a fiatal és a demokrata, míg Budapesten a lehet, a más és a politika szavakat is kiemelten használják szórólapjaikon, plakátjaikon, kiadványaikban. A párt szerint ezek mind olyan legitim magyar szavak, amiket mindenki legitim módon használhat.

Szabolcsban, továbbá Heves és Nógrád megyékben már a legtöbb nagyvárosban megjelent például azok az óriásplakátok, amelyeken a

JOBBIK MAGYARORSZÁGÉRT

szavazzon ránk
a magyar, szolidáris, szociális alapú megújulásra

felirat látható, és alatta a nagy sötétzöld X a helyi MSZP-jelölt neve vagy a párt területi listájának sorszáma mellett. Úgy tudni, ezekben a megyékben több településen már megjelentek az ilyen tartalmú, kialakításukat tekintve kevés piros és sok zöld színt használó szórólapok is.

Hasonló jelleggel készültek a dunántúli városokban, továbbá Bács-Kiskun és Hajdú-Bihar megyében terjesztett szocialista-szórólapok, amiken ez látható:

FIATAL DEMOKRATA SZAVAZÓK

(FIDESZESEK)

bízzatok a legjobb választásban
szavazzatok a demokráciára és a nemzeti megújhodásra

Természetesen ezeken a nem meglepő módon narancssárga kiadványokon is a helyi MSZP-jelölt neve vagy a párt területi listájának sorszáma mellett tüntették fel az X-et. Úgy tudni, a budapesti kampány még csak ezután indul, de nem leszünk meglepődve, ha valami ilyesmit találnak a fővárosiak a postaládájukban:

LEHET MÁS A POLITIKA

ismét és mi akarjuk, hogy legyen

és velünk lehet is
szavazzatok a demokráciára és az újszerűségre

A párt emellett sajátos módon több településen olyan jelölteket indított, akik névrokonai ismert fideszes vagy jobbikos politikusnak. Így Debrecenben az MSZP-nek is lesz Kósa Lajosa és Halász Jánosa, Gyöngyösön Vona Gábora, de találtak maguknak Pokornit, Rogánt, Fontot, Lezsákot, Nógrádit, Illést (de még Orbánt is, bár a miniszterelnök várhatóan ismét nem indul egyéniben). Úgy hírlik, csak Karcagon nem tudták rávenni Vadai Ágnest, hogy lemondjon a biztos harmadik helyről, emellett egyelőre a Navracsiccsal, a Wintermantellel és a Czunyiné Bertalan Judittal vannak még bajban.

A párt a tisztességes kampánystratégia részének minősítette ezeket a megoldásokat, emlékeztetve arra, hogy már a 2010-es választásokon elmondták: vannak szavak, amiket nem védhet le egyik vagy másik párt, mert azok a nemzet szavai. Lendvai Ildikó a nemzeti rádióhírügynökség (MRTI) tájékoztatása szerint azt mondta, a fiatal és a demokrata és a jobbik éppúgy a szocialisták szava is, mint a többi párté - sőt, jegyezte meg, a demokrata mind közül leginkább az övék -, ahogyan a lehet, a más és a politika, és a szabad és a magyar és a kisgazda és civil és a mozgalom és a centrum és a szociáldemokrata is. (Nem válaszolt ugyanakkor a médiatörvény 2011-es módosítása óta a köztévé hármas csatornájaként működő Hír tévé munkatársának arra a kérdésére, hogy "és a kommunista"?) A névválasztással kapcsolatos kérdésekről csak annyit mondott: "szerencsére a kétharmados Fidesz-túlhatalom négy éve után is minden magyar embernek szíve joga, hogy megválassza a nevét, és jelöltesse magát a parlamenti választáson, egy párt nem teheti meg, hogy tehetséges helyi embereket nem állítson csatasorba balszerencsés névegyezőség miatt".

A párt meglehetősen sajátos kampánystratégiájáról várhatóan már holnap tárgyal az Országos Választási Bizottság. Forrásaink szerint az OVB-előterjesztésben az szerepel, hogy minden ügyet konkrétan, helyben kell elbírálni. Így első körben várhatóan a húsz területi választási bizottság foglalkozik a problémával a jövő héten, a döntésüket az OVB-nél lehet majd megfellebbezni, amely legkorábban két hét múlva hoz majd határozatot, ez utóbbit a bíróságon lehet megtámadni. Alkotmányjogászok szerint a szavazás előtt néhány nappal megszülethet a végleges döntés - feltéve, hogy az ügyben magát károsultnak érző fél nem megy Strassbourgba -, ám kétséges, hogy a 2012-ben "a polgárok higgadt döntéshozatalának meghozatala érdekében" 48+19 órásra növelt (tehát pénteken 0 órától tartó) kampánycsend elkezdése előtt nem sokkal ennek már érdemi hatása lesz-e.

24 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://holnapiujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr431935887

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Aszpartám 2010.04.20. 00:18:50

Megkötözném Lendvait és felolvasnám neki. Bár lehet, nem értené meg :)

Scala 2010.04.20. 00:50:57

Tök jó lett! :-)))
Köszi. :-)))

nevetőharmadik 2010.04.20. 00:59:13

Jó! Illetve nem. De tetszik :D

Elcseszett nick 2010.04.20. 01:05:14

És ha az MDF nem hullik ki:

A Magyar Demokrata Fórum
alkalmas, hogy megbeszéljük.
mszp.hu/mdf/

:D:D

Elcseszett nick 2010.04.20. 02:05:35

Nem bírom abbahagyni. :)

2013: Az MSZP 2010-es nagy szakadása után létrejövő szocialista pártok újra összeülnek, hogy a 2014-es választások stratégiáját megbeszéljék. Tudósítás a Magyar Szocialista Pártok Országos Kongresszusáról (MASZOPOK).

:D:D

egy maréknyi dollár 2010.04.20. 05:37:35

Értem.Illetve nem értem.5 nap van a 2. fordulóig,3,5 az azt megelőző kampánycsend beálltáig.Ennyi idő alatt kell a területi választási bizottságoknak az MSZP rafkós plakátjainak törvényszerűségét egyedileg elbírálni,ennyi idő alatt lehet határozatokat hozni,fellebbezni,akár Strassbourgig is.
Közben a választópolgárok zavarodottan bolyonganak a tiritarka választási plakátok között és vasárnap emszpés kósákat,vonákat stb. juttatnak be a parlamentbe,a már bejutott nememeszpések mellé.Akkor lesz csak nagy kavar;most gondoljatok bele!
Tavaszi szél vizet áraszt,minden madár pártot választ.
Miért néznek minket madárnak?

Szűcslaci 2010.04.20. 06:02:20

Követelem, hogy ezen analógia alapján jogkövetkezmények nélkül gyárthassam az E.U.R.O., F.O.R.I.N.T., A.D.I.D.A.S., M.E.R.C.E.D.E.S. - stb, a nemzet betűiből álló nevű termékeket. Továbbá, hogy a nemzet eme barmait a nemzet B, Ö, R, T, Ö és N betűivel jelzett intézményeiben halálukig tarthassam. *******
És még vannak emberek, akik valaha is képesek voltak az MSZ(M)P-re szavazni.....
Kedves fiatalok! Tanuljátok meg, hogy ilyen egy igazi kommunista - és ilyen a gondolkodásmódja! Régi vicc, de aktuális: ami a tied, az az enyém is, ami az enyém, ahhoz neked semmi közöd. Na, ez a kommunista mainstream.

9ghost 2010.04.20. 07:20:26

így fotók nélkül kamunak tűnik

bgp 2010.04.20. 07:52:03

@9ghost: Ez a holnapi újság, nem képes újság.

kujoon 2010.04.20. 08:19:11

És mindezt honnan a viharból szedi a posztíró, úgy mégis??Az se biztos, hogy egyáltalán a 2013 januárt megérjük, vazze... (lásd 2012 jóslatok)

vsztk9111 2010.04.20. 08:20:08

Nagyon jó lett - mármint a poszt. Bár szeretném, ha a jövő is ilyen jó lenne (lásd második bekezdés első mondata)

popsy · http://www.ejatekok.hu 2010.04.20. 08:28:21

Addig lesz itt majd másik párt is.

Terézágyú 2010.04.20. 08:44:57

@Szűcslaci:
"Tanuljátok meg, hogy ilyen egy igazi kommunista"

jaaa, komcsizni lehet, csak nácizni nem?

orient 2010.04.20. 08:47:59

akkor ezzel a húzással szerintem bukták is a maradék pár száz szavazatot amit még kaptak volna. Ha valakinek ettől nem fordul ki a bele akkor semmitől. Ne azért szavazzanak már rájuk mert átverik őket hanem mert rájuk akarnak szavazni.

Nevetségesek.

reader613 2010.04.20. 09:02:49

"a médiatörvény 2011-es módosítása óta a köztévé hármas csatornájaként működő Hír tévé"

hmm, vajon ez mennyire utópia....

ChatMan 2010.04.20. 09:06:06

Amiért rosszul, gyalázatosan rosszul kormányoztak annak az alapvető oka az volt, hogy szent meggyőződésük:
A nép hülye és azt lehet velük csinálni amit csak akarnak, hiszen úgyis mindent bevesznek.
Amiért a választásokat elveszítették az azért volt mert szent meggyőződésük:
A nép hülye és azt lehet velük csinálni amit csak akarnak, hiszen úgyis mindent bevesznek.
Amit most csinálnak a két forduló között, azt azért teszik, mert szent meggyőződésük:
A nép hülye és azt lehet velük csinálni amit csak akarnak, hiszen úgyis mindent bevesznek.
Amiért ujra veszíteni fognak az azért lesz mert a népnek a szent meggyőződése:
A az MSZP hülye és a néppel soha többé nem lehet azt amit csak akarnak.

Változnak az idők változnak az emberek....az MSZ(M)P pedig mindíg is képtelen volt a változásra, legfeljebb úgy tettek mintha.....

lehet más a propaganda 2010.04.20. 09:31:50

Itt már semmi sem az aminek látszik! Beindul a Szanyítás minden szinten

ChatMan 2010.04.20. 10:11:55

.....Kár, hogy ilyen hamar levették az INDEX-ről a cikket....talán nem véletlen ! ??

Odaszoltak?

James L2 2010.04.20. 13:13:15

Lesz durvább is? Lehetne ez a következő MSZP plakát:
kephost.hu/share-CEEE_4BCD856A.html

Alte 2010.04.20. 19:31:17

Ez nem a tegnapi újság?
süti beállítások módosítása