HTML

Holnapi Újság

Hírek, amiket holnap, holnapután és ezer év múlva fogunk olvasni. Vagy akkor is. Ha írna nekünk, ide tegye: holnapiujsag@gmail.com

Rajongj!

Érdekes linkek

Ezek is

Friss topikok

2011.04.04. 10:49 holnapi újság

2023: Teljes káosz Magyarországon

Címkék: imf feketegazdaság készpénz 2023 oecd fémlopás

Az elmúlt hetekben szinte leállt az élet Magyarországon, azt követően, hogy a kormány intézkedéseinek köszönhetően teljesen felszámolták a feketegazdaságot. A 2014-ben meghirdetett Tiszta munka, rendország program keretében mostanra lényegében megszüntették a nagy összegű készpénzes fizetés lehetőségét a bankjegyek bevonásával – így a pontosan nyomon követhető átutalásos és bankkártyás fizetésre kényszerült mindenki –, valamint azzal, hogy a 200-as és 100-as érméket mikrocsippel látták el, így azt is látni lehet, ezek mikor merre mozognak.

A rendszer, bár elméletben jónak tűnt, gazdasági elemzők és az IMF-től a Világbankon át az OECD-ig mindenki támogatta – mint két éve kivikilíkszezték, nem véletlenül, ez utóbbi szervezet készítette 2011 óta a kormány összes gazdaságpolitikai programját –, csúnyán megbukott. A borravaló megszűnése miatt leálltak a pesti taxisok, majd a legtöbb nagyvárosban követték őket kollégáik. A készpénz megszűnésével prostituáltak és a szexiparban dolgozó masszőzök ezrei váltak munkanélkülivé a kuncsaftok elvesztése miatt, miáltal komoly bevételkiesést szenvedtek el wellnesközpontok, kozmetikai cégek, plasztikai sebészetek, valamint a hirdetések megszűnése miatt egyes színes napilapok és honlapok; számos vállalkozás csődbe is ment. Az albérleti piac is összeomlott: a bérleti díjak viszont 25-30 százalékkal emelkedtek, majd a prostitúció megszűnése után hatalmas túlkínálat volt üres bérlakásokból, így a mélybe zuhantak, miáltal a csőd szélére kerültek, akik lakáshitelüket bérbe adásból fedezték volna.

Hatalmas problémák keletkeztek a közigazgatásban is. Ezernél többen távoztak az elmúlt hetekben a rendőrség kötelékeiből – a szóbeszéd szerint a közúti bírságolásnál kiesett bevételek miatt –, ugyancsak tömegek hagyták el a kormány- és polgármesteri hivatalokat, főleg az építési és a hatósági osztályokat. Míg a hatósági és rendőrségi dolgozók száma csak csökkent, a kisiparosok lényegében eltűntek, a megmaradt gáz- és vízszerelők, parkettások, lakatosok, tévészerelők pedig megfizethetetlen árakon dolgoznak, tarifáik a KSH statisztikái szerint 25-30 százalékkal nőttek egy hónap alatt.

Megszűntek az élelmiszerpiacok, így az élelmiszerek egy hónap alatt 8,5 százalékkal drágultak, becslések szerint legalább 20-30 ezer hektár termőföld marad bevetetlen. A szülészetek szinte kiürültek, a szülész-nőgyógyászok a rendszer bevezetése óta sztrájkolnak, az orvoskamara szerint eddig már több mint négyszázan pályáztak osztrák, szlovák, lengyel és román magánkórházi állásokra. A már említett szakmák képviselőin túl folyamatosan demonstrálnak a pincérek, a kocsmárosok, a fodrászok, a benzinkutasok, a megszűnt pénzjegynyomda volt dolgozói, lobbisták, színesfémhulladék-telepet üzemeltető vállalkozok, valamint a lánctartozásoktól most, az átutalásos (nem)fizetés elterjedésével még jobban sújtott építőipar kisvállalkozói. Úgy tudjuk emellett, hogy a szabályozás visszavonásáért lobbiznak a háttérben egyes parlamenti képviselők és polgármesterek is.

46 komment · 4 trackback

A bejegyzés trackback címe:

http://holnapiujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr932798241

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Lackfi János - FEKETE 2011.04.04. 17:08:42

SZÍNEK– Szorítsatok már helyet nekem is, mit hisztek, hol vagytok? Keményebb ez a lábazat, mint tegnap, mit csináltak vele? Aj, nézzétek már, ki riszál ott? Na, hol a tuti ilyen hidegben? Bizony, egy jó, meleg nunában! – Vegyél vissza, nem ...

Trackback: Az egyik jelentéktelen OV univerzum végéről 2011.04.04. 15:32:16

Jelentés az OV-gyökkettőnégyzet-köbgyökpí-logaritmus-köbgyök-k Univerzumról Ez az egyébként jelentéktelen háromdimenziós világmindenség helyi számítás szerint tizenhárom és fél milliárd év kilenc hónap és huszonkét nap három óra harminchárom...

Trackback: Gyereknek az utcán a helye? 2011.04.04. 13:25:30

Az adatok alapján nem helytálló a Széll Kálmán terv azon felvetése, amely szerint túlképzés van a magyar oktatásban. A jelenlegi hosszú tankötelezettség mellet

Trackback: 100%-ot a Fidesznek! 2011.04.04. 12:08:24

Mesterházy Attila, az MSZP elnöke a múlt héten bejelentette: a szocialista képviselők nem fognak felesküdni az új alkotmányra. Arról, hogy az LMP csatlakozik-e az eskü-bojkotthoz, egyelőre nincsenek hírek, de minden jel arra vall, hogy a Jobbikon kívül...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

lmlm 2011.04.04. 11:55:18

Ebből is látszik, hogy a gazdaság a szexen alapul. Valaki mindig szopat valakit...

Amatőr 2011.04.04. 12:19:08

Lehet, hogy felületesen olvastam, de a vízió szerint akkortájt még mindig a Fidesz kormányzott? Vagy már a Jobbik? Esetleg ismét a Szocik? Vagy netán az LMP?

Amatőr 2011.04.04. 12:31:18

@csoko20: ...ahol az ördög rejtőzik!

Kicknick 2011.04.04. 12:32:39

a kaszinók kimaradtak...

Lrdx 2011.04.04. 12:37:47

Hát, én konkrétan azt mondanám, hogy bárcsak.

Velden (törölt) 2011.04.04. 12:44:03

A megszüntetett feketepiacok miatt több milliós tömegek nem jutnának élelemhez és ruházathoz. Rövid úton belebukna, aki felszámolná a feketegazdaságot.

musi 2011.04.04. 12:46:48

Ez kurva nagy hülyeség amiket itt leírtál... sokat nem konyítasz a gazdasághoz, csak azt fújod, amit a többi hülyétől hallottál, most meg jól megmondod, mintha a te véleményed lenne LOL. Pl azt hiszem az egyik indexes cikk egy az egyben ugyanezeket írta... Azt mondd meg nekem te nagyokos, hogy a nyugati országokban, ahol nincs adócsalás, mért élnek sokkal jobban? Én Angliában és Franciaországban éltem és dolgoztam, ott kinéznek, szinte bűnözőként kezelnek az ismerőseid, ha nem fizeted be az adót. (Angliában 800 ezer Ft az átlagnyugdíj)

Velden (törölt) 2011.04.04. 12:49:23

A feketegazdaság felszámolásán kívül, hasonlóan ellehetetlenítené az ország működését, a hatályos törvények maradéktalan betartása/betartatása.

Devil 2011.04.04. 12:50:41

Es ki mondja hogy ebbe az iranyba haladunk? A palinkafozes mar nem adokoteles, es mi van a nem-adokoteles jovedelemmel (Orban 4. pontja)?
A feketegazdasagban az a rossz hogy aki elkezdi, az masokkal fizetteti meg ennek az arat, mert annak magasabb adokat kell majd fizetnie, amitol meg tobben fognak majd inkabb szamla nelkul dolgozni, amitol meg tobbet kell majd a besculetes embereknek fizetniuk... akik vagy elmennek vagy ehenhalnak.... ja hogy ez van ma nalunk? Akkor inkabb legyen minden dragabb, de legyen az adom feleannyi!

Baluci 2011.04.04. 12:53:23

@musi: Én meg azt mondom: kurva egyszerű a válasz! Nyugaton igy alakult természetesen, nálunk viszont az elcseszett szocializmus alakitott igy a dolgokat. Nagyon nem mindegy, eleve normális világban lenni, vagy a trágyából megforditani az emberek gondolkodását. Itt mindenki lop, hazudik, csal ahol csak tud! Az eltelt 20 év roppant kevés, legalább 100 év kell, mig ebben utolérjük a nyugatot!!!

Chazz Reinhold 2011.04.04. 13:01:15

@musi: szerintem meg poénra vette a szerző és a cikk valójában pont arról szól, hogy nálunk semmi sem működik úgy mint 'nyugaton'

nekem a felsorolásból csak a politikusi nokiás doboz sorsa hiányzott

csoko20 2011.04.04. 13:03:17

Ameddig számla nélkül veszik fel a képviselők a költségtérítést, addig mit is akarunk???

Gabriel_mtb · http://pedalfordulat.blog.hu/ 2011.04.04. 13:05:14

Hiányoltam egy kis pozitív hírt a végéről. Valaki biztosan jól járna ezzel... "A bankszektor nem érintette hátrányosan..."

mizrolist 2011.04.04. 13:07:16

@musi: szerintem kezdj el humorérzék-tablettát szedni.

1kutya 2011.04.04. 13:08:46

@Gabriel_mtb: szerinted hová vonul most a rengeteg fekete/szürke "megtakarítás"?

Bambano 2011.04.04. 13:19:20

@musi: például azért, mert az elmúlt 250 évben ők zsákmányoltak ki minket és nem fordítva?

csoko20 2011.04.04. 13:31:47

@Bambano: Hát, egy tuti: ők nem mondták, hogy ragaszkodjunk a XX.század közepéig a feudalizmushoz.
Sőt, amikor változtatni akartunk, akkor még helyeselték is.

a-kis-herceg 2011.04.04. 13:39:50

hihihi

a pártok bajban lennének

a táskás emberek és a pártpénztárnokok...

szerencsére ez nagyon fals és irreális "hír"

így maradhat a 2/3 gazdaság fekete

a-kis-herceg 2011.04.04. 13:41:47

@musi: ezt nem értem

minek hasonlítasz össze polgári társadalmakat feudális országgal?

a-kis-herceg 2011.04.04. 13:43:05

@Baluci: aha 100 év akkor ha utánuk megyünk, de egyelőre ellenkező irány van még...

tehát a 100 év egyre több...

Tapogatott Kukorica 2011.04.04. 13:45:14

@musi: "Angliában 800 ezer az átlagnyugdíj."
Ja, persze, azért hülyeségekkel ne kábítsd már a népet. Legalább nézz utána, mielőtt leírsz ilyen baromságot.

Dr Kangörény 2011.04.04. 14:02:43

@musi: te marharépa, ha nem tudod hol jársz, nézd meg előtte a többi posztot is! Ha már a cím "Holnapi Újság" olvasása közben nem esett le, miről szól ez a blog.

cso zsi 2011.04.04. 14:02:53

Nem kell ehhez tíz év, ha így haladunk.

a-kis-herceg 2011.04.04. 14:06:43

@cso zsi: ugy érted a KÁOSZ hoz? egyetértek

csoko20 2011.04.04. 14:19:16

@a-kis-herceg: Én meg már azt hittem túl vagyunk a "zűrzavaros 20 éven" is :))))

gorcsev54 2011.04.04. 14:19:19

@musi: Szóval akkor Angliában nincs fekete munka, adócsalás)?Akkor miről szól a Tv ben a megfelelő műsor, bevándorlókat alkalmazó stb.helyiek?800 ezer az átlag nyugdíj?Érdekes!

driopios 2011.04.04. 14:20:39

A nőgyógyászok lázadnak a sebészek pedig nem?? Ez nem életszerű!

soproni1 2011.04.04. 14:21:21

@lmlm:

Ez a gazdaság cserélhető szopófejes üzemben működik. Mindenki odafér szépen.

soproni1 2011.04.04. 14:24:21

A fekete gazdaságot úgy lehetne felszámolni, ha Alkotmányba rögzítjük a kötelező adóelkerülést.
Először csak páran próbálnának adót fizetni, aztán mindenki, mert divat lesz.

soproni1 2011.04.04. 14:25:07

Alkotmányban helyesen

a-kis-herceg 2011.04.04. 14:26:51

@soproni1: igen a "Ó" helyesírással, de az "új" jal már jó a másik is

igen elgondolkodtató: 1.§ Tilos adót fizetni... hm... működne

Bambano 2011.04.04. 14:28:51

@csoko20: csak épp olyan vám és kereskedelmi szabályokat hoztak, nehogy kilábalhassunk belőle.

Névtelen Senkiházi 2011.04.04. 15:47:59

@musi: Jo nagy faszok lehetnek a kulfoldi ismeroseid, pont akkorak, mint amilyen te is vagy. Egyszoval osszeilletek.

Szergej55 2011.04.04. 15:58:05

Éljen a feudális demokrácia (?)...

Kivancsi 2011.04.04. 16:03:01

@musi:

A zemberek egyformak a vilagon mindenhol!! :):)

Vagyis Nyugaton es Keleten is az adofizetesi hajlandosag es elkerulese: UGYANAZ!!

Azaz az ado teljersmerteku befizetese a csoringerek a kisemberek:
- KIVALTSAGA!
- KOTELEZETTSEGE!

Akinek sok penze van!! NEM 800E ft-os kispalyas... vagy Mo-n a 100E ftos!!!
Nos az nyugaton is ahol tudja kikeruli az adofizetest!!!
Megy az off-shore es sumak meg az stb....

Nyugodj meg egyformak vagyunk :):):)

csoko20 2011.04.04. 16:16:26

@Bambano: Ja, hogy nem a mi szekerünket tolták?!
Talán mert az a mi dolgunk lenne...

Sir Galahad 2011.04.04. 17:11:06

@musi: Jó, tényleg immunis vagy a humorra... de ha már komolyan vesszük: összekevered az okot és az okozatot. Nem azért kel fel a Nap reggel, mert a kakas kukorékol, hanem fordítva. Nyugaton azért jóval kisebb a feketegazdaság, mert ott elég magasak a jövedelmek ahhoz, hogy mindenki megfizethesse az adót a termékek és a szolgáltatások árában. Ráadásul kedvük sincs adót csalni, mert látják, hogy azt nagyjából tényleg arra költik, amire befizették - szemben ugye azzal, ami nálunk van...

énisfélek 2011.04.04. 17:49:52

A posztból kimaradt az, hogy az ÖSSZES politikus azonnali hatállyal lemond.

Egyébként a kedves posztíró egyszer találkozzon egy valódi egyéni vállalkozóval és kérdezze meg tőle, hogy mennyit kell leadni az állam felé azon munkái után, ami után számlát adott
és rögtön rá fog jönni, hogy menyire nevetséges a posztban jósolt 30 százalékos áremelkedés. 90 százalék esetleg, de ÁFÁ-s és anyagmentes szolgáltatás esetén kb 130 százalék.

naresh 2011.04.04. 18:23:20

@musi: Nem közgazdasági tanulmányt, hanem egy szatirikus eszmefuttatást olvashattam. A gondok reálisak, megoldás jelenleg nincs. Nyugati országokkal pedig csak annak ismeretében példálózzunk, ha hozzátesszük az egy főre jutó GDP összegét is, különben saját magunkat csapjuk be - amire egyébként hajlamosak vagyunk.

Kivlov 2011.04.04. 18:24:16

"2023: Teljes káosz Magyarországon"

helytelen a dátum. ez már 2006ban megvalósult kurcsánnyal.
sőt! 89ben a halvérű, alibiző antalljóskával...

a-kis-herceg 2011.04.04. 19:04:10

@Kivlov: sőt 1000-ben istvánnal, amikor szétverte a törzsi szövetségek demokráciáját...

@Szergej55: a demokrácia max demo-krácia

ugye nem gondoltad komolyan hogy az van? az a Török Gábor aki a fides diktatúrát úgy mondja: "a demokrácia sajátos fajtája"

Kivlov 2011.04.04. 19:15:58

@a-kis-herceg:
lóf*szt! ha egy István kaliberű tag lett volna 89ben, nem egy antall, nem itt tartana az ország. a vörösök meg lógtak volna...

nemecsek ernő áruló 2011.04.06. 15:46:09

@musi: "ahol nincs adócsalás, mért élnek sokkal jobban?"
Mert az adók az ésszerűség határain belül vannak, és nem kell az adózott jövedelem után fizetett adót is leadózni úgy, mint magyarországon. Persze érthető. Kell a pénz a nyugdíjakra, és az audikra egyaránt.