HTML

Holnapi Újság

Hírek, amiket holnap, holnapután és ezer év múlva fogunk olvasni. Vagy akkor is. Ha írna nekünk, ide tegye: holnapiujsag@gmail.com

Rajongj!

Érdekes linkek

Ezek is

Friss topikok

2009.07.24. 10:14 holnapi újság

2019: MLSZ: Kemény fellépés a szurkolói erőszak ellen

Címkék: mlsz futball ftc újpest urbányi istván 2019

Elviselhetetlenek azok az erőszakos jelenségek, amik az utóbbi időben a futballpályák lelátóin és a stadionok környékén elharapóztak – ezekkel a kemény szavakkal kezdte tegnapi sajtótájékoztatóját Urbányi István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Urbányi elismerte ugyan, hogy a probléma már több mint egy évtizede jelen van a magyar labdarúgásban, de a keddi ferencvárosi és a szerdai újpesti kupameccs után nem lehet elmenni szó nélkül amellett, ami ott történt, már csak azért sem, mert a szlovák és a román külügyminisztériumba bekérették hazánk bukaresti és pozsonyi nagyköveteit. A rendőrség első becslései szerint a két mérkőzés, illetve azt követő utcai harcok nagyjából 350-400 millió forintos kárt okoztak, 236 embert ápolnak kórházban, hármuk állapota válságos.

Mint ismeretes, a keddi FTC-Slovan Bratislava mérkőzés előtt zöld-fehér mezbe öltözött – a rendőrségi közlemény szerint "feltehetően ferencvárosi" – szurkolók Molotov-koktélokat dobáltak a bejutásra váró vendégszurkolókra, akik a támadást a még épülő Albert-stadion köveinek, vasbeton elemeinek visszahajigálásával viszonozták. A mérkőzésen előbb a szlovák szurkolók dobáltak petárdákat, görögtüzet, majd néhány könnyű kézifegyver is eldördült. A ferencvárosiak – akik az elmúlt hetekben barátságos meccseken már az angol Millwall és a lichtensteini 1. FC Vaduz Staubsaugermacher szurkolóival is összeverekedtek – ezt kisebb zárótűzzel és néhány kézigránáttal reagálták le, míg a kivezényelt karhatalom a pálya környékére felsorakozva védte a játékosok testi épségét. A 3069 néző előtt a második félidő hetedik 7. percében, 4:0-s vendégvezetésnél lefújt mérkőzés után a két szurkolótábor kéziharcba keveredett, amely során megsemmisült a népligeti planetárium egy része is.

Másnap Újpesten folytatódott a botrány, ahol, akárcsak tíz éve, a Steaua Bukarestet fogadta az UTE. A lilák az első meccsen csak 1:0-ra kaptak ki, így a meccsnek a szurkolók számára lett volna más tétje is, mint bosszúállás a Bukarestben megkéselt három társukért. Ezért már a mérkőzés előtt felgyújtották a fővárosban fellelhető minden román rendszámú autót és buszt, valamint a ferihegyi reptéren rátámadták két, Romániából érkező repülőgép utasaira (nem ismerve fel, hogy az egyiken éppen Németh Zsolt külügyi államtitkár érkezik haza heti menetrendszerinti erdélyi körútjáról).

A mérkőzést ezek után hiába biztosította a Bundeswehrtől, valamint az orosz és az izraeli különleges erőktől megrendelt kommandó, a pályára – miután a kapuknál az Újpesti Biztonság 2000 Bt. emberei ellenőriztek – bejutott pirotechnikai és tüzérségi eszközöknek köszönhetően már a meccs kezdete előtt, percek alatt elszabadult a pokol. Noha a két tábort csak a két kapu mögötti szektorokba engedték be, az újpestiek néhány perces huszárrohammal áttörtek az üresen hagyott lelátói részeken. A legutóbbi Újpest-Fradi meccsen rendőröktől elkobozott könnygázzal megfutamították nemcsak a bukaresti szurkolókat, hanem a Steaua kispadját és a lelátóhoz közel lévő játékosait is. Az UTE így már a 48. másodpercben megszerezhette a vezetést, ám a játékvezető véget vetett a találkozónak, miután nem maradt pályán az ellenfélnek egyetlen játékosa sem, aki elvégezte volna a kezdőrúgást.

A szurkolói erőszakok hatására az UEFA fontolóra veszi, hogy kitiltja az európai kupameccsekről a magyar csapatokat. Már csak azért is, mert – ahogyan a szövetség egyik magát megnevezni nem kívánó illetékese fogalmazott – így nemcsak a szurkolóktól szabadulnának meg, hanem a "minősíthetetlenül szar magyar focitól is". Mint emlékezetes, magyar csapat legutóbb 2015 júliusában, az Európai Liga első előselejtező körében tudott nyerni – a Máltán elszenvedett 3-0-s vereség után a Tápiószelei Városi Sportkör itthon 2-1-re nyert –, és 2017 júliusa óta a mieink gólt sem lőttek.

26 komment

A bejegyzés trackback címe:

https://holnapiujsag.blog.hu/api/trackback/id/tr431264580

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2009.07.24. 11:08:40

urbányi, mint az mlsz elnöke! muhahaha
zseniálisak vagytok!

zsoltikam · http://catapult.blog.hu 2009.07.24. 11:15:48

"így nemcsak a szurkolóktól szabadulnának meg, hanem a "minősíthetetlenül szar magyar focitól is"."
hahaha, itt hangosan felrohogtem :D

hivatásos rettegő 2009.07.24. 11:21:45

Hiánypótló és zseniális a blog

hasznavehetetlen régensherceg · http://avegkezdete.tumblr.com/ 2009.07.24. 11:32:51

Kész, kiakadtam XD.

"Urbányi István, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke" - a mai (holnapi) világban bármiből realitás lehet.

"a pályára bejutott pirotechnikai és tüzérségi eszközök" elképzeltem egy forgalomból nem eléggé kivont katyusát, ahogy ott nyikorog az újpesti tábor előtt :D

nyomasek_bobo · http://sopron.e-cafe.hu 2009.07.24. 11:39:00

"1. FC Vaduz Staubsaugermacher"

Itt fordultam le a székről.

SnailSex 2009.07.24. 11:45:59

És 2019-ben még mindig forintban és nem euroban mérik a károkat...

D. Gromov 2009.07.24. 12:11:33

@SnailSex: hát biztos, hogy az sem véletlen :)

Fj0d0r 2009.07.24. 12:30:22

@Mitya Ivanov: És akkor mi van? Ha már a focinktól nem legalább a szurkolóinktól rettegjen európa. ;)

vizigot 2009.07.24. 12:30:32

Még 10 év mire az UEFA kirúg minket?
Nem lehetne előbb????

WinG 2009.07.24. 12:42:04

nem lehetne magyarországot valahogy leválasztani az európai kontinensről? hozzácsaphatnának minket mittomén észak-amerikához egy 53. államnak. hátha, érted.

Bastille · http://labdabiztos.blog.hu 2009.07.24. 12:43:12

@nyomasek_bobo: nem vicc. a vaduz tör fel, egyre csak fel és fel. most pölö tegnap a rosenborgot, a 20éve bajnok norvég csapatot verték ki.

SimiTomi 2009.07.24. 12:45:30

Ehhehhe, ez talált: "A legutóbbi Újpest-Fradi meccsen rendőröktől elkobozott könnygázzal..."

Egyébként valóban ki kellene tiltani ezeket a csapatokat Európából - akkor talán rájönne a tulaj, hogy tényleg ki kell szűrnie az ilyen barmokat.

Bár, ahogy a videót elnéztem, nem csak a b-közép, hanem a nyugodtabb oldallelátók közönsége is igen paprikás hangon osztotta a románokat.

A kordon innenső oldalán álló biztonsági őrről nem is beszélve, ugye.

Zelefánt 2009.07.24. 12:57:17

Mivel maga a "magyar futball" mint olyan igen sok pénzbe kerül -- legalábbis ahhoz képest, hogy nem nézi a kutya sem --, ezért én úgy képzelem, hogy ki kellene iktatni a hazai rendszerből.

Helyette életre kellene hívni a különböző szurkolói csapatok között megrendezett szpartakiádot, amely több kategóriában is versenyeztetné az energiától duzzadó rajongókat.

Mire gondolok: lehetne mérni például az ellenséges kórusok hangerejét, a rigmusok eredetiségét és a trágárság obszcenitását; a tűzijátékok színkombinációját és hatásfokát (mondjuk az égési sérülést szenvedettek számát, illetve a felgyújtott területek nagyságát tekintve). Külön esztétikai bizottság foglalkozhatna a transzparensek külalakjával és művészi/ocsmány tartalmával...Lehetne például extrém kategória is (mint pl. az a felfújható, kurva nagy lila majom -- azért az nem volt semmi -- plusz 100 pont).

Megrendezhető lenne -- afféle egyéni kategóriaként -- egy gusztustalansági verseny is, ahol a csapatok a leginkább elázott és/vagy belőtt, összehányt tagjukat indíthatnák; ezenfelül lehetne kerítésmászó akadályverseny, valamint székdobáló- és kordondöntő viadal...lehet tovább ötletelni.

A végén persze jönne a szokásos tömegverekedés, vízágyúval, rendőrattakkal, meneküléssel. E zárószakasz a rendőrök épülését is szolgálná, hiszen hétről hétre kedvükre gyakorolhatnának -- rájuk is férne valószínűleg. (A mentők, tűzoltók dettó.)

Helyszínül egy lerobbant stadion szolgálhatna (mondjuk a Népstadion, ahol már normális futballmeccset amúgy sem lehet rendezni) és néhány lepusztult városi utcaszakasz -- ebből is van éppen elég.

A drukkerbajnokság közvetítésével a sportcsatornák végre izgalmas műsorral szórakoztathatnák a hervatag magyar futballtól már elpártolt nézőket, és a csapatokat szponzoráló sör- és egyéb szeszgyárak is nagyot kaszálhatnának, ami a nemzetgazdaságnak is kifejezetten jót tenne.

Higgyétek el, maga a (magyar) foci senkinek sem hiányozna, és a külföldi nézők is megmenekülnének
a lehangoló látványtól.

A valódi futball rajongóit pedig nem érné különösebb veszteség, hiszen már most is kedvükre válogathatnak a különböző színvonalas programokat szolgáltató csatornák között.

Aki pedig tehetséges és futballozni akar, az menjen külföldre.

SimiTomi 2009.07.24. 12:58:43

@Bastille: Mondjuk rosszul mondod, mert a Falkirk nevű skót csapatot verték ki - de az sem gyenge végül is.

Lord_Cica (törölt) 2009.07.24. 13:25:42

szupi kis HD kamerákat jobbfajta objektívvel a meccsekre, és azonosítani a randalírozókat. Majd örökre kitiltani őket minden magyar mérkőzésről. A tiltólistát meg a külföldi meccsek szervezőinek is elküldeni.

Lun_Istar · http://lunistar.uw.hu 2009.07.24. 13:39:21

@Zelefánt:
Ezt cefet jól összeraktad, támogatom a kezdeményezést...
Végre ötvözhetnénk a sportközvetítést a valóságshow-val, némi kultúr terjesztéssel...

Meg nem mellesleg új harcos-sztárok születnének...

Képzeld el Izom Bélát az Újpesti ultrák prominens vezetőjét, amint a közvetítés közben felvillanó "oldalpaneleken" futtatják az eddigi mérlegét (323 összetört lelátói szék, 20kg robbanóanyag, 8 kiharapott torkú oszlatókutya...)

Csináljuk meg! Végre lenne valami eredeti hazai kezdeményezés!

grünweinsalz 2009.07.24. 13:46:05

Szegény Marian Cozma meg forog a sírjában!

Publius Decius Mus 2009.07.24. 13:52:05

Ez már több mint humor - ez a valóság!

Nagyon jó a blog!!!!!!!

Seregbontó 2009.07.24. 14:22:43

Az egész magyar futball nem ér egy kalapot sem abból a bizonyos állagú anyagból.
Az állam akkor járna el a legjobban, ha teljességgel beszüntetné a "profi" csapatok támogatását, és rendesen megkurtítaná az MLSZ kölcségvetését is. Építsük le a magyar focit teljesen, legyenek csak amatőr csapatok. Aztán majd kiderül, lesz e a sportágban elég erő, hogy újraépülve felzárkózzon a többi állam futballjához. Ha esetleg elhalna a magyar foci, szerintem csak nyernénk vele, mert több pénz jutna azokra a sportágakra (vizilabda, kézilabda, úszás, kajak-kenu stb.), melyekben a magyarok jól teljesítenek. Az Aranycsapat ábrándjával pedig számoljunk le.
Ami pedig az ultrákat illeti, hihetetlen, hogy több m,int TÍZ ÉV óta nem sikerült hatékony startégiát kitalálni a megfeékezésükre. Kurva nagy magyaroknak gondolják magukat, közben pedig folyamatosan szégyent hoznak a hazájukra.
Az ilyenek ellen kéne bevetni a könnygázt, a viperát meg a gumilövedéket, nem a békés tüntetők ellen (lásd 2006. október 23.).
Bezzeg ilyenkor a rendőrség töketlenkedik. Ahelyett, hogy már az első petárda után szorítaná ki őket a stadionból, és vinné a fogházba.

tanninvadász · http://www.csaladivideo.hu 2009.07.28. 11:49:00

az "1. FC Vaduz Staubsaugermacher" az nálam is odacsapott rendesen :-)))

dzzzzz 2009.08.05. 19:37:52

(Ha valaki nem tudná esetleg: gyak. a Millwall szurkolói voltak az első igazi futballhuligánok)
süti beállítások módosítása